Napi Hírek, 1938. október/1

1938-10-07 [0427]

0 S/Hav/Ke Ç A felszabaduló Felvidéknek magyar nemzeti lobogókkal való ellátására országszerte lelkesen folyik a mozgalom. Az egri Dobó Katica Leányegyesület vezetősége, úgyszintén az egri belvárosi állami iskola tanitótestülete elhatározta, hogy a ta­nulók filléreiből egy-egy emlékzászlót szerez be és azokat a felszaba­duló egyik iskolának, illetőleg- leány egyesületnek ajándékozza. Egyúttal felhivassal ferdüli a tanitósághtz. nogy kövessék a példát. Na gykanizsa közönségét megmozgatta a Zalai Közlöny zászló­akciója. Már az első raoon különböző hatóságoktól, egyesületektől és magánosoktól igen sok zászló érkezett a szerkesztőségbe, ahonnan a nem­zeti lobogókat a felvidéki határra továbbítják. Egyébként az október 6,-i gyászünnepen is felhivták a közönséget zászlók adományozására. Az ünnepségen, amelyen követelték a magyarlakta Felvidék azonnali vissza­csatolását, Tcrsztenyák László hittanár beszélt, Barbarits Lajts szer­kesztő pedig a Felvidékről szóló költeményeit szavalta. Porcs a Ima község lakossága par óra alatt 170 pengőt adott össze felvidéki magyar zászlók céljaira. Az összeget Péchy Szabolcs fő­ispánhoz juttatták, aki haladéktalanul intézkedett a zászlók beszerzésé­ről. Tatát óváros közönsége a Kossuth-téren rendezett nagyszabású gyűlésen tüntetett a felvidéki magyarság visszacsatolása érdekében. Makk Béla bánhidai plébános mondotta az ünnepi beszédet. A gyűlés résztve­vőit is felhivták a magyar zászlók javára való adakozásra. /MTI/ 1 Té/Té/Ke Tokió, október 7. /Havas/ Az a japán repülőoszlop, amely ' r 120 kilométernyire északra felrobbantotta a peking-hankaui vasutvonalat, csütörtökön este elérte Liuhint. Liuhin elfoglalása elvágja Hankaut a kinai harctértől. Liuhintől 20 kilométernyire, Szinyangban nagyobb kinai erők ásták be magukat. /MTI/ o- He/Ke § A Kisebbségi Magyar írók előadásét ma, pénteken este'8 órakor a Zeneakadémián megtartják csupán a rádióközvetítés marad el. Nyilván a rádióközvotités elmaradása adott arra a félreértésre okot, mintha az előadás maga is elmaradna. /MTI/ 0 A Ke/Ke Pár is, október 7. /Magyar Távirati Iroda/ Jean Fabry ezredes szenátor és volt hadügyminiszter, aki hosszú éveken át az Intransigeant lapvállalat igazgatója volt, a sajtó ut­ján közölte, hogy megválik a vállalattól. Az Intransigeant irányítását uj, fiatal gárda veszi át. Az uj vezetőség közli, hogy a lap továbbra is az ország erkölcsi és gazdasági ta.lpraállitásáért s a béke végleges megszi­lárdításáért ftg küzdeni s hazafias szellemben fog dolgozni. 1 Tá/Ke Paris, október 7. /Havas/ Bonnet külügyminiszter a hivatalos közleményben összefogjalt kijelentésein kívül közölte még:a külügyi bizottságban, hogy az olasz'k^r­mány hozzájárulását adta kvirinali francia nagykövet kinevezéséhez. A leg­közelebbi államtanács, amelyet pénteken, vagy kedden tartanak, kinevezi az uj nagykövetet. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom