Napi Hírek, 1938. október/1

1938-10-13 [0427]

Gu Kö/Vv Komárom, okto'ber 13./Magyar Távirati Iroda./ Már sötét este volt, amikor a magyar kiküldöttek hét óra tájban átmentek gépkocsikon Okomáromba. A város Közönsége már a délutáni érak óta rendületlenül várakozott az utcákon a küldöttség megérkezésére és viharos élienfiadallal köszöntötték Kánya Kálmán külügyminisztert és Teleki minisztert. Végig az utvonalakon ütemesen zúgott a kiáltás:"Döntést akarunk!" Kánya Kálmán külügyminiszter nyilatkozatát magyarul olvasta fel, majd / a nyilatkozat francia szövegét Írásban átnyújtotta a csehszlovák delegációnak. Tiso miniszterelnök, a csehszlovák cLelegació vezetője ki­jelentette, hogy a nyilatkozatot tudomásul veszi. A két küldöttség tagjai ezután kézszori tással bucsut vetéek egymástól és a magyar kiküldöttek azonnal gépkocsira szálltak és vissza­tértek a Zsófia-gőzösre, ahol vacsorához ültek. Z Bl/Vv .Kiegészités. , A huszonhatodik kiadás második, varsói hirében /a Lengyel Távirati Iroda kivonata a Gazeta Polsjjcaból / a második mondat a. következőképen egészitendő ki: A magyar követeléseknek, amelyek az ön­rendelkezés érvénye si tó sé re irányulnak, azzal az eredménnyel KE 11 jármok, Hogy~Ruszinsz KÓT vissza<aa r jak"Mágyaror pzágna k. L Bl/Szt London, oktéber 13. A News Reviáw szerint hivat-los körökben erősen tartja magát az a hir, hogy Sir Ronald Lindsay washingtoni angol nagykövet a jövő óv elején nyugalomba vpnul. Utóda Sir Alexander Cadogan lesz, a nemrégen kinevezett külügyi vezértitká , - * • -'/MTl/ L Bl/Szt London, október 13. A Press Associaiion szarint Chamberlain miniszterelnök, aki hétfőn vagy kedden tér vissza Skóciából Londonba, egyelőre nem gondol n^gyobb^' retu kormányátalakításra. A megürült haditengerészeti tárcára Wallace kapitány vagy Margesson kapitány nevét emlegetik legsűrűbben. A szerdai minisztertanácsra várakozó kér dé sek között el­ső helyen állnak a csehszlovák válság fejleményei. At fogja tekinteni^ kormény a szudétaföld német megszállásának hatásait, továbbá a berlini, nemzetközi bitottsáe munkáját. Feltűnést keltett Londonban az a berlini jelentés, amely szerint német politikai körök választ várnak a fegyver­kezésekkorlátozását célzó javaslatukra. Az egyéb térdé sek között stfr­gősság tekintetében első helyen áll a palesztinai helyzet, azután a ' fegyverkezés és a légi védelem hiányainak pótlása, továbbá a felfüggesz­tett angol-olasz egyezmény. '.z európai helyzet megvizsgálása során első sorban at fogják tekintem a spanyol helyzetet és a lord Perth as Ciano gróf közötti" megbeszélések által elért haladást. Rövidesen megfontolás tárgya lesz az a kérdés is, vájjon az angol-német müncheni egyezmény tá­gabbkor ü elrendezéssé fejleszthető-e. A mini szt ereinök mind nagyobb súlyt helyez arra, hogy minél gyorsabban megközelíthesse Európa megbékél tété se­re irányuló végcélját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom