Napi Hírek, 1938. szeptember/2

1938-09-23 [0426]

C To/L ?r : g a, szeptember 23. az uj kiraány eskütételéről nem adtak ki hivatalos jelen­tést. Magánértesül5 sek szerint a kormány már csütörtökön este letette az esküt ós megkezdte működésit. Sirovy tábornak, az uj miniszterelnök, az orosz hadsereg­ben kezdte pályafutását, amely akkor lendült magasba, amikor a világ­háború alatt átvette a szibériai cseh légiók főparancsnokságát. Nos 1 tábornok, az uj közmunka ügyi miniszter, a kormány má­sodik katonatagja, eddig a nemzetvédelmi minisztérium technikai osztá­lyát vezette. G To/L P r á g a, szentember 23. iiz első kétségbeesősi hangulathullámon az ország lakossága már túljutott anélkül, hog rendzavarások fordultak volna elő. Csütörtökön a felelős államférfiak állandó rá dió szózata inak hatása alatt a lakosság lelki egyensúlya kissé visszatért. A rádió az egész nap folyamán alig Köz­ve ti tett mást, mint különböző közéleti férfiak felhívását a nyugalomra és egységre. Minden felszólitás azzal végződött, hogy az ország népes­# ságének sorsa Benes köztársasági elnök gondja, A felni vasnak volt is bi­zonyos eredménye. Benes elnök esti rádió szózatát, amely bejelentette az uj kormány megalakulása t, már figyelemnél hallgatták és nem tüntettek az elnök ellen, sőt beszédének egyes részeit megtapsolták, különösen azo­kat a mondatokat, amelyekben hang súlyozta, hogy Csehszlovákia nemcsak tárgyalni, hanem ez ükség esetén harc lni is kész. a godesbergi tárgyalások felé a cseh közvélemény bizonyos aggódással tekint. A ma délelőtti lapok azt jelentik, hegy egyes euró­pai fővárosokban, igy Parisban is ? azt tartják, hogy Hitler felfokozza követeléseit. jSgyik jelentés szar int a tárgyalások vasárnapra is át­húzódnak és a meghüsszabbitott tárgyalások során megbeszélik a magyar és lengyel nemzet is k i kérdést is, Üzek a jelentések természete sen nem alkalmasak a prágai közvélemény megnyugtatására. A lapok még most sem adnak hirt arról, hogy a magyar és a lengyel követek jegyzéket nyújtottak át Prága ban a nemzetiségi kérdés elintézése érdekében. A Neues Morgenblattnak erről szóló tudósi tását a cenzúra teljes egészében törölte, csak a 'cim maradt meg. Nagy hatással volt a közönség szeles rétegeire az a hir is, hogy Lengyelország sziléziai szabadcsapat felállitására készül. . Csütörtökön Prágában az a hir terjedt el, hogy Románia mozgó­sított, A hirb nyilvánva lóan célzatosan ter jeszte Hók. A lapok most köz­lik Bukarest erélyes cáfolatát, amely nagy csalódást keltett a közönség kör é be n. A Prager Tageblatt főszerkesztője hosszabb cikkben a Hodzsa­kormányt b ucs uztr. Íja. A cikk pozitiv mérleget állit fel a kormány műkö­déséről, de nem hallgatja el, hogy a Hodzsa-kormány hibákat és mulasztá­sokat követett el, különösen működése kezdetén, amidőra 1937. február 18.-án egyenjogúságot igéxt a nemzetiségeknek, de semmi lényegeset nem valósított meg Ígéreteiből és gyengének mutatkozott a csökönyös bürokrácia ellenállásával szemben, amely féltékenyen ragaszkodott hatal­mához. A cseh közélat tragikus végzetévé lett, hogy olyan férfiak, akik kétségtelenül becsületesen kívántak az egyenjogúságot, nem tudtak ideje­korán a kellő eréllyel fellépni, hogy he Íves elgondolásaikat gyorsan es következetesen megvn lósitsák". A súlyos mulasztásnak az lett a következ­ménye, hogy a csen kormány eljárását a szudé tanémeté k szándéko s megté­veszt esne k m in ős ite t tók./MTI„/

Next

/
Oldalképek
Tartalom