Napi Hírek, 1938. szeptember/2
1938-09-22 [0426]
o Kö/Dn Baja, szeptember 22. ^A Bácskai Bep ülőé gyesül et most tartotta alakuló közgyűlését nagy érdeklődés mellett. A közgyűlésen mindenekelőtt dr. Latinovits János főispán ismertette'azokat az okokat, amelyek az egyesület megállítását szükségessé tették. - Bácska és egész Bél-Magyarország izzó hazaszeretete és a haza iránti féltő aggódás jutott kifejezésre ebben a mozgalomban - mondotta a főispán. A mozgalom célja elsősorban nemzetvédelmi repülő elő- és utóképzés, továbbá a magyar repülés eszméjének a nemzet minél szélesebb rétegeiben való elterjesztése. Egyik fontos ". cél, hogy a kockázat és a vállalkozás szellemét ültessék a fiatalság lelkébe. A főispán beszédében kérelmet intézett az országaira városainak és vidékeinek társadalmához, ahol az ifjúság repülőnovtlés e még nincs megszervezve, vegyenek példát azoktól a lelkes emberektől, akik • az"ország különböző vidékein minden nehézséget leküzdve már eddig is jelentős eredményeket felmutató repülőkiképzést létesítettek. Ezeken a vidékeken is szervezzék meg az ifjúság repülővé való kiképzését, niort csak a magyar társadalom teljes, hyors és átütő ereiü összefogása pótolhatja a Éamsx hiányokat. A főispán beszéde után dr. Babér Sándor országgyűlési Mépviselő a Magyar Aero-Szövetség társelnöke és a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap szervezője, hosszabb beszédben ismertette a repülésnemzetvé delm'i jelentőségét. Bejelentette, hogy ősszel a . az országgyűlés elő keiül az a törvényjavaslat, amely a már meglevő anyagi eszközökkel együtt évi ötmillió pengőt juttat az ifjúság polgári repülőkiképzésére. Végül azzal a felhívással fordult a szülőkhöz^ hogy gyeírmekeikut engedjék nyugodtan rósztvenni a repülőtanfolyamokon, mert & légügyi Hivatalos s Magyar Aero -Szövetség v repülőkiképzést oly alapossággal készítette elő, hogy" a lehető legkisebbre csökkenthették a kiképzés veszély ősségét. Az alakuló közgyűlés alatt a műegyetemi SportrepülőEgyesület Gerle 12 nevű repülőgépe e város felett tisztelgő köröket irt le. /MTI/ W Zw/Zw/Ke Lengenbrück /Szilézia/, szeptember 22. /Német N Távirati Iroda/ A kronstadti határsorompónál, ahol 60-főnvi cseh gyalogság állomásozik, a cseh határőrök megtagadtak egy asszonyokból és gyermekekből ál lé csoporttól ©.határátlépés engedélyét, bár a menekülőknél örvényes határátlépési igazolványok voltak. K csenek bántalmazták a menekülőket, mire a szudétanémet szabadcsapatnak mindössze gyalogsági ásókkal felfegyverzett nyolc tagja megtámadta a cseh határőröket és birodalmi nemet területre kisérte a csoportot. A cseh katonaság, amely a szudétanémet ok. támadására azonnal visszahúzódott a cseh vámház mögé, erős géppuskatüzet indított a szudctanér.ietek ellen és a szudótanénetek visszavonulása után még* több óran dt géppuskatűzzel árasztották el a cseh vámházat, abban a hitben, hogy o nónetek megszállták. Még kézigránátokat is dobtak, a vámházba, ami alázat erősen megrongálta. Amikor a csehek n&ány golyója német területet ért ős becsapott a nemet épületekbe,, német oldalról röviden viszonoztak a tüzelést. A csehek erre megint rögtön visszahúzódtak a vámház mögött levő épület nöge. /MTI/