Napi Hírek, 1938. szeptember/1

1938-09-10 [0425]

Ve/le/Ln ' S z a n d a , szeptember 10. Az első vegyesdandér különböző fegyvernemekből össze­állított csoportjai Nagybaczoni Nagy Vilmos altábornagy, az 1. vegyesdandár parancsnoka irányítása és vitéz Horváth László tábor­noka gyakorlatvezető vezetése mellett szombaton tafctották gyakorla­tukat a Balassagyarmattól délnyugatra emelkedő Szanda-hegy kör­nyékén. Már a kora hajnali órákban megkezdődött a környék köz­ségeiben elszállásolt csapatok felvonulása. A vegyesdandár különböző fegyvernemü csapatai a gyakorlat tartamára két felre oszlottak. A piros félnek az volt a feladata, loglaljon védőállástASzanda-hegy területén és akadályozza meg a Balassagyarmat felé előrenyomuló ellenség előretörését. Ebből a célból a piros fél csapatai megszáll­ták a Becske és Szanda községek közti területet, a Szanda-hegy lábáná^berendezkedtek védelemre, az előttük elhúzódó dombvonulat­ra pedig kisebb csapategységeket küldtek ki az ellenslg késlelteté­sére. A másik, a Eók fél a támadó. Azt a feladatot kapta, nyo­muljon előre Balassagyarmat irányába, vesse vissza az innét előre­törő ellenséget, majd folytassa előrenyomulását a város felé. A gyakorlatvezetőség a Szanda-hegy tetején táborozik. Innen nézi végig a gyakorlatot az olasz katonai akadémikusok Magyarországin tartózkodó csoportja is. A messzi vidék fölé kiemel­kedő középkori várromot, ahonnan a török világban Szanda^vár hírhedt bégjei riasztgatták a kórnyék békés szántóvetoit, most távbeszélő­vezetékek hálózzák be. Sűrűn érkeznek a jelentések mindkét féltől és a gyakorlat mánden mozzanatát kisérő döntnököktől.. A jelentések­ből mar kialakul a megindulási helyzet, de látni a gyakorlatból egyelőre még semmit sem lehet. A Szanda-hegy ormáról óriási terü­let. Te nyílik kilátás, de katona seholsem tűnik fel. Sárguló tar­lókat enyne zöld erdők váltanak fel, hatalmas rét-kockák mellett kukoricatáblákat aranyoz be a kora reggeli enyhe napfény, de sehol egy lélek, semmi sem mozdul, kihaltnak látszik az egész vidék. Pedig az erdők mélyén, facsoportok töbében, dombhajiatok lankái alatt ezredek lapulnak meg, álcázott ágyuk vannak elbujtatva, golyó­szórókrejtőznek és harckocsik várnak az indulá sra. ¿1 z a modern harcászat egyik főelve: mindent rejtve. Most hangos bugással repülőgépek -jelennek meg; mindkét fél felderítő gépei kutatnak ellen­ség után. Valószínűleg a repülőgépek sem látnak egyebet a csendes vidéknél és nem tudják tájékoztatni parancsnokságaikat. Eközben látszólagos nyugalom mögött lázas tevékenység folyik. A támadó ' : :kékek már előreküldték harc járőreiket. A gépe­sített egységek, a Kerékpárosok és a lovasok, a gyorsan mozgó alaku­latok már messze járnak. A ozanda-hegyről jó távcsőn keresztül észre . lehet venni, ahogy egy lovas kibukkan. . de hirtelen el is tűnik. Az egyik dombvonulat mögül enyhe porfelnő száll fel: kerékpáros járór robog előre. Ugy látszik, ezt a védő pirosak is észrevették, ­mert most az egyik erdősarokból egy géppuska kattoaág*hangzik fel. Es lassankint feltűnnek itt is, ott is apró pontok^ aztán mind többen lesznek, csak ugy rajzanak előre: megindult az általános támadás. /Folyt.kov,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom