Napi Hírek, 1938. augusztus/2

1938-08-25 [0424]

W Ke/Ke/Y Varsó, augusztus 25, /NTl/ A sajtó érdeklődés ének középpontjában továbbra is a németországi" .< magyar látogatás áll. A lapok hangsúlyozzák, hogy H 0 rthy kormányzó berlini bevonulása valóságos diadalmenet vblt és a lelkes fo­gadtatás mély hatást keltett. .. Á Kurjer * Warszawski aat irja, hogy a fogadta­tás bizonyítasz egész vi.Lá* előtt, hogy a magyar-német barátság nem csak diplomáciai fáradozások vagy átmeneti politikai fejlemények ered­ménye, hanem a két nemzet érzés világában gyökerezik. A Kurjer Poranny kijelenti, hogy a magyar kormányzó fo­gadtatásának nagyszerűsége emlékeztet arra a fogadtatásra, amelyben annakidején Mussolinit részesítették Berlinba./MTI/ rr Kö/Y L o n d on , augusztus 25. /Reiter/ Az angol bank mai ülésén a bankkamatlábat változatlanul 2 százalékban állapította meg./MTI/ § Prodomo" A berlini díszszemléről mai 9. kiadásunkban megjelent folytatólagos tudósításból az alulról számított hatodik;' ötödik, negyedik, és harmadik bekezdéseket, amelyük a repülők részvételéről szólnak kérjük feltétlenül mellőzni és az alábbi pótlással hel^ette­sitenife ' " A' díszszemle prograirmrja az utolsó pillanatban meg­változott, amennyiben a nagy köd "és Sz erősödő eső miatt a repülő­gépek fölvonulását lemondtak, úgyhogy-a felvonulást a hatalmas páncél­gépkocsik ós harcikocsik felvonulása jrirtaíbe". A díszpáholyban helye tjfoglalták még SrtSiay Döme berlini magyar követ, továbbá Csáky István gróf, a külügyminiszter kabinetfőnöke s a berlini magyar követség tagjai* o- Sza Kö/Ma ""Berlin, augusstus 25* /Magyar Távirati Iroda A díszszemle után a kormányzó Hitler kancellárral, a kormányzóné Göring porosz miniszterelnök feleségével, a magyar állam­férfiak kíséretükkel a~£ utcákon sűrű sorokban allo embertömeg/^ lelkesedése közben visszahajtattak a birodalmi elnöki palotában levő szállásukra. L mJUst** I Ke/ka London, augusztus 25*"" " - Ottawai jelentés szerint "szeptember első hetében keres­kedelmi szerződést írnak alá Kanada és nz Egyesült Államok között. /MTI/ • M "« 1 Ke/Ma B u ka r o s~t, angusatas 25» /Stefani/ Karoly király Hhíllgj.atáson~fogadta Landsbury lordot, akivel hosszabb s*ivoltos megbeszélést folytatott. IWJJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom