Napi Hírek, 1938. július/1

1938-07-03 [0421]

Imréd? abádszalóki bőszedének . folytatása és vége. Gu/Má/Ho / .w. szobakonyhás házak adójának elengedésére hivatkozom és a gazdayédelemre, amely megmentette a kisemberek ezreit attól, hogy lábuk alól kitonzzák a talajt és fejük felől elvigyák a fedelet. Mindez ennek a partnak a támogatá­sával ás az erre a partra támaszkodó kormány munkássága nyomán történt. Magyar testvéreim! A jó bornak nem kell ceger, mint mondani szokták, rie lye s a zonban néha észbe venni dolgokat, hogy emlékezzetek reá, mert máskor is voltak nagyotigár&, akik nem csináltak semnits voltak viszont, akik nem Ígértek,/ dolgoztak. így 2 van ez ma is, Jgerni kony nyü! Azt hiszitek, mi nem tudnánk igerni, azt gondoljátok, nekünk nincs 4 színes képzelőtehetségünk ahhoz, hogy légvárakat fessünk előttetek.' De min­ket visszatart ettől az a felelősségérzet, amely a politikusnál megkülön* bözteti a búzát a konkolytól, az igazat „a hamistól. Mindaz, amit eddig tettünk, záloga annakj hogy a mi prograöuhk nem üres igéret t hanem olyan munkaterv, amelyet meg lehet és amelyet meg is fogunk valósítani. - De előttem Abád szalokra azért is, hogy megjelenésem­mel éppen itt áldozzak Gömbös Gyula emlékének, akinek vezetésévé la poli tikai lletbe léptem és aki a magyar népi politikának első előharoo sa, leg­jelesebb hirdetője és legnagyobb munkása volt. Ez a népijpolitika pedig azt jelenti, hogv mind n magyar becsülete egyforma , minden magyar érdekét kell szolgálhiok azoknak, akik a vezetés felelősségét viselik, hogy mindany­nyiunknak~ össze kell fognunk annak ár de lében, hogy a szegény népreteg fiai­ból mielőbb megelégedett békés polgárok és földműves családok legyenek, •c-zt a népiféolitikát Gömbös Gyula alapozta megás ez a kerület büszke lehet arra, hogy^ezzel a nagy. magyar emberrel ajándékozta meg a közéletet. - Nagy'becsület és nagy tisztesség ez ennek a kerület­nek, de kötelezi is valamire. Ennek a kerületnek mindig hűségesnek kell ma­radnia eszményeihez, mindig az ország érdelét kell szolgálnia s mindig az kell, hogy maradjon a becsvágya, hogy a legjelesebbet küldj'eja képviselőház­ba. Gömbös Gyulában nemcsak nagy államférfiut, nemcsak a nepjóolitika alap­vetőiét, hanem a magyar honvédség feltámadásának egyik legkiválóbb mun­kását is tisztelhettük. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter sorában arról a nagy programiról álmodott, amelynek kiteljesülése most válik valóra. Az ő örökét vette át viíáfe Rátz »Jenő, az 6 vállán nyugszik ennek • **"'*" " *. ' *a a programiak a végreba jtása. De ő egyben annak a nép3$olitikának is letéteményese, amely Gömbös Gyula nevéhez fűződik és azt hiszem méltóbban nem viselkedhetik Abádszalók népe, mintha őt, ezt a jeles magyar embert kül­di be képviselőjének az ország házába. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök beszSdét gyakran . A szakította félbe a taps és éljenzés ás beszéde végeztével ismét hosszan tartó lelkes ünneplésben volt része a miniszterelnöknek. /Folyt, köv,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom