Napi Hírek, 1938. június/2
1938-06-27 [0420]
o-Ki/Ki . . Székesfehérvár, iunius 26. " xjHUá/tA^ A Magyar Dalosegvesületek Országos Szövetségének 25. dalosversenye) /befejeződött. Reggel a városban zenés*'ébresztő volt. Nyolc érakor Shvoy Lajos püspök a Boldogasszony-téren felállított oltárnál tábori misét mondott. Ugyanakkor istentsszfleletet tartottak a református és evangélikus templomokban is. Ezután kezdődött ffleg a""' verseny hat különböző helyen a dalosok hat kategóriájának megfelelőé*. Délután öt érakor a Boldogasszony-téren gyülekezett össze a'dalösok közel tízezres tömege. Itt tartották meg a díszhangversenyt. Minden kategória győztese énekelt egy-egy"dalt; a'Budái üálárda,~a pécsi Szerafi Kórus,, a Győri Enek- és Zeneegyrlet, a budaí~Cecília~"Kőrtts versenyen kívüli énekszámokat adott elo. A . iublini " ... lengyel Bcho dalárda énekét egetverő taps jutalmazta és a' lengyelek láthatóan meg voltak hatva a meleg ünnepléstől, A város nevébenitrőf Széchenyi Viktor főispán búcsúzott el a dalosoktél, akiknek nevében Ripka " " Ferenc,az Országos Dalosszövetség elnöke^ondott köszönetet a vendégszeretetért. Kihirdette a Dalosszövetség határozatát, amely szerint * az eddigi Királydijat a székesfehérvári jubileum emiekére Szent István király-dijnak nevezik el. Eyssen Tibor dr. miniszteri tanácsos,a szövetség igazgató ja,este hét órakor hirdette -ki a verseny eredményeit.' A királydijas férfikar csoportgyőztese a szombathelyi MAV Haladás dalárda, 2. a budapesti gázmüvek férfikara, 3. a ©iősgyőn Vasgyár Tiszti Dalegylete, ' A királydijas vegyeskarban: 1. a"Szegedi Dalárda és Oratórium Egyesület vegyeskara, 2. a nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi Egyesület vegyeskara, 3,* Gyöngyösi Katholikus 'Dalárda. A királydijas férfikarban; 1, a Kömlői Rémai Katholikus Földmives Dalkör, 2. a szombathelyi MAV Haladás iCalkör, 3. a csepeli papírgyár dalárdája. ' " • A kormányzói díjas vegyeskarban: 1. a Gyöngyösi Katholikus Énekkar, 2, á Kőbányai Iparosok Körének vegyeskara, 3. a nagykanizsai Zrínyi Miklós Egyesület vegyeskara. Az aranyérmes férfi kategóriában! 1." a"miskolci MAV Dal és Zeneegyesület>2i férfikara. /Ez nyerte a legértékesebb dijat:Székesfehérvárnak Szent István"szobrából álló"vándor-" diját és egy serleget./ 2, a Budapesti Pénznyomda dalárdája, 3. a Weisz Manfréd-gyár Dalköre . Az aranyérmes vegyes kategóriában : 1. a~Hajdunánási Dalárda. 2. a Balassagyarmati Dalegylet ,3, az óbudai dohánygyár Magyar Hiszel egy Dal egylete. - • A kultuszminiszteri dij kategóriában: l./Goidberger sportegyesület Dalköre,'2. a Kelenvölgyi Regős- Dalosegyesület; • A bronzérmes férfikarban: 1. a Feltén Dalkör, 2. a pécsi Hárfa Dalkör, 3. a Szeged-Csanádi vasút - Szárnyaskerék Dalköre. A Bronzérmes vegyeskarban: 1ANagykarácsonyszőlőhegyi vegyeskar, 2 <V Budapesti-Józsefvárosi Daloskör vegyeskara, 3.a* gyöngyösi főegyházi énekkar. " " ~"~ A'kezdők csoportjában;.l^ó a Budapestvidéki Kőszénbánya Sport Klub dalköre, 2. a soroksári Iparos Dalkör, 3. az alsőgallai Iparos Dalárda. f " ~ |ft . 'f• . ' V^lyt.köv./