Napi Hírek, 1938. június/2

1938-06-21 [0420]

X E/E/L Isztanbu 1, junius 21. Szahiba Gekcsen, Kemal AtatUrk fogadott leánya, Buka­restből elindult Isztanbul felé, de gépromlás következtében kény­telen volt a kiindulástól 120 km-re délre egy katonai repülőtéren le­szállni. A géphiba kíj?vit«*e« ut«'n a repülőno folytatta útját ./MTI./ V/ Os/Ho Berlin, junius 21. v \ : N Göbbels dr. birodalmi miniszter kedden este a nyári napforduló alkalmából rendezett nemzeti szocialista ünnepségen az Olimpia Sta&iónban mintegy 120.000 főnyi közönség előtt beszédet mondott. A német állam igazi demokratikus voltát mutatja - mondotta a miniszter -/hogy 120.000 ember gyűlt egybe a birodalom fővárosában, hogy elődeinek régi szokását felújítsa* DiKtátoroknak mondanak bennünket, pedig a miénk a nép szive és ez teszi igazán demokratikussá a demokráciát. A ml tekintélyi elvünkön nyugvó demokráciánkban a vezér és a nép már „ régóta egy s ennek igy is kell maradnia. A miniszter azután rámutatott arra, hogy a nemzeti szocializmus Berlin^ amely valaha Moszkva után ISurópa lagvörösebb vá­rosa volt, a legnémetebb várossá tette, majd utalt arra. hogy a zsidók száma Berlinben az utóbbi hónapokban állandóan emelkedett. Het éven át' nem azért küzdöttünk Berlinben a nemzetközi zsidóság ellen - mondotta hogy ez ma a nemzeti szocialista Berlinben még jobban elterpeszkediék* mint valaha. Amikor ez ellen védekezünk, nem erdekei .feennünket a kül­földi rágalom. Forradalmunk ellenére a zsidók Berlinben nagyon jól érez­ték magukat; ugyjLátszik mintha ez még ma is igy lenne. A legutóbbi négy hónap alatt 30OU zsidó'vándorolt be Berlinbe. Göbbels nyomatékkal han­goztatta, hogy a nemzetközi zsidósággal a párt és az állam száll majd szembe és n^m az utca. A zsidóknak pedig azt ajánlotta, hogy fokozottabban tartsák magukat távol a nyilvánosságtól. /MTI/ X E/E Róma, junius 21,/Steefani./ Frank . német-birodalmi igaz ságügyminiszter,a Wánet Jogi Akadémia elnöke Solmi olasz igazságügyminiszter és Mackensen György német nagykövet kiséret ébem- koszorút helyezett el a fasiszta forradalom vértanúinak siremiékén./MTI./ X E/E F o r 1 i . junius 21,/Stefani./ sok^ A Duce ma délután gépkocsiján [községet vizs­gált meg Forli és Ravcnna környékén. A Buce á folyamatban lévő épít­kezések.és a népjóléti intézmények iránt érdeklődött külo- • nesen. " A 1 a ".kosság mindcnüt t lelkes/ünnepi ' * ../MTI./ X E/E Forli, junius 21./Stcfani./ Mnssolini ma Frantyt német birodalmi és bolmi olasz igaz­ságügyminiszt ert ől táviratot kapott,anelybei bejelentik a német-olasz jogi kapcsolatok kiépítésének megkezdését és hódolatukat fejezik ki az uj Olaszország nagy negalkof.ója iránt./M./

Next

/
Oldalképek
Tartalom