Napi Hírek, 1938. június/1
1938-06-04 [0419]
Ch Sza/Wa Genf, június 4./Magyar Távirati Iroda/ A nemzetközi munkaügyi értekezlet mai ülésén a kiküldött magyar megbízottakat is beválasztották több bizottságba. A munkaügyi értekezlet szabályait kiddlgozó. bizottságba K«dár Levente miniszteri osztályfőnököt és Bartók László követségi tanácsost választották meg. Böszörményi László külügyminiszteri tanácsos és Kádár Levente a vándormunkások ügyével foglalkozó bizottság tagja lett. A munka időtartamával foglalkozó bizottságba Blatniczky László miniszteri titkár került be.A javaslatokat kidolgozó bizottságba pedig Kno** Sándor országgyűlési képviselőt választották meg, aki egyébként egyik alelnöke a munkaügyi értekezletnek, V/'Ho/Wa r-B e le z á á, június 4,/Magyar Távirati Iroda/ A Buszkárt 60 tagu énekkara az Első Szerb Dalegylet meghívására pénteken este Belgrádba érkezett. Az állomáson ünnepélyesen fogadták őket. A szerb dalegylet nevében Elezovios Radomir nyugalmazott ezredes, az egylet elnöke üdvözölte a magyar énekeseket, akik belgrádi tartózkodásuk alatt a szerb dalegylet vendégei, A Beszkárt-dalárdát Homonnay Ernő elnök és Lányi Ernő karnagy vezetik. Az énekkarral utazott Eyssen Irfn énekesnő is. A szombati belgrádi sajtó hosszabb tudósításban számol be a magyar dalénekesek Belgrádba érkezéserői ás külön megemlékezik arról, |ogy a magyar dalosok érkezesük alkalmával a jugoszláv himnuszt énekelték el szerb nyelven, amire a szerb dalárda a magyar himnusznak magyar nyelven való eléneklésével válaszolt, A Beszkárt énekkara szombaton este fél 9 órakor ünnepi hangversenyt adott a Kolarao-egyetem dísztermében, A hangverseny műsorán -* magyar és szerb dalok szerepeltek, A magyar énekesetí vasárnap a belgrádi rádióban hangversenyeznek* 0A Wa Paris, június 4./Magyar Távirati Iroda/ Az alexandrettd szandzsák Ugye kezd veszedelmesen elmérgdsedni. A török kormány igen elégedetlen a szíriai francia hatóságok magatartásával s Szüad Davaz párisi török nagykövet kormánya nevében a Quai d'Orsayn több tiltakozó lépést tett, A francia külügyi kormány reméli, hogy sikerül az ellentéteket elsimitani. Az Excelsior ugy értesül, hogy Martel sziriai • franoia főbiztos Parisból oly utasításokat Kapótt, amelyek alkalmasak a török kormány neheztelésének eloszlatására. Martelt utasították, hogy a választási lajstromok lezárását néhány nappal tolja ki s igy tegye lehetővé, hogy a külöraböző politikai és vallási csoportok a szandzsák területén szétszórtan élő híveiket kellő időben összetoborozhassák s-a törökök ekónt biztosi thqssák maguknak a részükre megígért 22 mandátumot. Hátra van még a rendfenntartó erők kérdésének rendezése. A rendfenntartás jelenleg a franoia csapatokra hárul s Ankara kormánya keserű panaszokat emelt a francia haderő magatartása ellen. A sajtó reméli, hogy a kérdést sikerül legalábbis ideiglenesen rendezni, A Petit Journal utal arra, hogy a kérdés végleges jogi rendezésére csak a népszövetség illetékes.