Napi Hírek, 1938. május/2

1938-05-30 [0418]

Ba 0 Wa Róma, máius 30./Magyar Távirati Iroda/ A Giornale d» Itália budapesti tudósi tó jának, íranoesoo Vellani-Dionisi-nek tollából hosszú cikket közöl a csehországi magyar ki­sebbségek helyzet óról. A szudétanémetség kérdését az osztrák csatlakozás ténye rendkívül időszerűvé tette, - irja többek között az olasz tudósító - de semmivel sem kevésbbá fájdalmas azoknak a magyaroknak a helyzete sem, akik az 1919-ben megvont határtól északra laknak. A oikkiró kimutatja, hogy a cseh állam milyen mesterkélt módon jött létre, majd felraeliti, hogy a déli oseh határ helyesság ének igazolására az alig 8-10 méter szé­les Ronyva patakot "hajózható fb'lyamnak" nevezték ki. A felvidéki földbir­tokreform is a magvarok ellen irányult, akiknek számát s csehek tiz év alatt 30. százalékkal apasztották, mintha csak valami borzaszt} járvány pusztított volna a magyarok között. A magyarokat az illetékesség, kérdé sé­nek ki forgatásával tömegesen fosztották meg állampolgárságuktól ós tették földönfutókká s a közigazgatási kerületeket is ugy osztották be, hogy a magvarok számát lehetőleg a 20 százalék alá nyomjak. Mindennél kiáltóbb azonban az a kommunista, felforgató Diopag^nda, amelyet a magyarság körében megindítottak. A szovjet ügynökei á helyi hatóságok nyilt támogatásával működnek a magyar községskben, miköz­ben a felforgató elemekből milícia néven fegyvres csapatokat szerveztek. Prága, amely kötelezte magát a nemzeti sági önkormányza­> tok megvalósítására, mar több ízben szükségét látta, hogy ujabb ígéreteket tegyen: ezeket azonban sohasem váltotta be. De hogy a csehek a köztársa­ság déli tartományaiban nem érzik magukat valami nagy biztonságban, azt mu­tatják azok a legújabb intézkedések, amelyekkel Magyarország felé eltorla­szolták az utakat, megakasztották a szemé,y ós áruforgalmat és lehetetlen­né tették a határmenti lakosok számára életbevágó fontosságú határforgalmat Ba 0 Wa Ró ma. május 28./Magyar Távirati Iroda/ A Popolo d' Itália Dairenbe küldött különtudósitó ja feltl­nést keltő tudósitában számol be a Szovjetunió hatalmasarányu távolkeleti háborús előkészületeiről. A szovjet távolkeleti fegyveres ereje három ténye­zőn nyugszik: 1, A távolkeleti haderő. 2. Szibéria ipari felkészültsé­ge. 3. A Kínával való fegyveres együttműködés. Ami a hírhedt távolkeleti haderőt illeti, ennek főpa­rancsnoka Blücher tábornagy, a szibériai Napóleon, akinek főhadiszállása Khabarovszkban van. Ez a korszerűen felfegyverzett, gépesített hadsereg 600.000 katonából áll ás 100.000 főnyi mongol lovasság egészíti ki. Japán­nal való háború esetén a Szovjet, főleg a továbbfejlesztett vasúti hálózat folytán aránylag rövid idő alatt három millió embert tud mozgósítani. A Szovjet legfontosabb távolkeleti légi ás tengerészeti támpontja Vladivosztok araelv egy 400 repülé^épből álló repülőraj központja. Vladivosztok ás Moszkva közöl ti 10.000 kilométeres távolságon a repülőterek egész sorozatát létesí­tették, ugy hogy a repülöutánpótlás aránylag gyorsan bonyolódhatik le. Vla­divosztokban van a távolkeleti hajóraj központja is és ellenőrizhetetlen hírek szerint 60 tengeralattjárót összpontosít itt a szovjet. Az egész óriási hadigépezet az üral-kusznetszki iparvi­déken nyugszik, ame Ívnek'a lap ja az uráli vastermelés ás az Alta j-hegység széntermelés, iíusznetszk-ban van a szovjet legnagyobb hadianyag gyára, amely 500.000 munkást foglalkoztatjjrSmi a Kínával való katonai együttműködést ille­slámitn í a¥ iÍ '" J * apán ° ru kim "^ atta » hogyjjrre a szovjet csak csekély mértékben ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom