Napi Hírek, 1938. május/1

1938-05-13 [0417]

o*. Té/Y § I Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány tagjai pénteken délután 5"<ó>rakor miniszterta­nácsot tartottak. Darányi Kálmán miniszterelnök ismertette arra vonat­kozó felfogását, hogy mivel azt a feladatot, amit kormányralépésekor ma­ga elé tűzött, kormányával beváltotta, az alkotmányjogi és szociális reformokat megalkotta, az állami rend megóvására szükséges sajtórendé­szeti, továbbá a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyáról szóló tör­vény javaslatokat s képviselőházzal - a honvédelem és a gazdiság fej­lesztését biztositó beruházási törvényjavaslatot pedig az országgyűlés mindkét házával letárgyaltatta s miután ezzel tulajdonkénen a kormányzat egy maghatározott fejezete zárult le, indittatva érzi magát, hogy az or­szág kormányzójának felajánlja lemondását. A minisztertanács ennek megfelelően arra az egyhangú el­határozásra jutott, hogy a kormányzónak benyújtja a kormány lemondását. A kormánynak ezen elhatározása folytan Darányi Kálmán dr* miniszterelnök pénteken délután l/4 6 órakor kihallgatáson jelent meg Horthy Miklós kormányzónál, előterjesztette a kormány lemondását és utódjául Imrédy Béla közgazdasági minisztert ajánlotta. A kormányzó a kormány lemondását elfogadta és az uj kor­mány megalakulásáig az ügyelt ideiglenes vitelével Darányi üálmán minisz­elnököt és a minisztérium többi tagját megbízta. Ezután dr. Imrédy Béla, a Ma^ar Nemzeti Bank elnöke, a lemondott kormány közgazdasági minisztere, jelent meg kihallgatáson a kormányzónál. A kormányzó dr. Imrédy Bélát megbízta, hogy az uj kormány megalakítása iránt javaslatait terjessze elő. /Folytatása következik/ ORS^Í^ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom