Napi Hírek, 1938. május/1

1938-05-09 [0417]

0 J/Dn Győr, május 9. A győri kultúrház szinház termében vasárnap délben ma­gassz in vonalú finn-magyar kulturális ünnepséget rendeztek, amelyre Győr­be érkezett Onni Tálas budapesti finn követ is. A követet a város határá­ban Spáth Gyula polgármester fogadta.Az ünnepségen megjelent Traeger Ernő miniszterelnökségi miniszteri osztályfőnök, Vikár Béla. a La Fontaine­Társaság elnöke , a Kalevala magyar fordítója és több mas előkelőség. A finn himnusz után Valló István helyettes polgármester üdvözlő beszédet mondd; t. majd Turóczy Zoltán evangélikus lelkész finn nyelvű köszöntője után Matol­csy László leventefőoktat©/ vetitett képes előadást tartott Finnországról. Vikár Béla a Kalevalát, a finn nemzeti eposzt ismertette, az állami tanitő­nőképző énekkara finn népdalokat adott elő, végül pedig uini Tálas finn kö­vet nagy lelkesedéssel fogadott beszéd kíséretében Kalevala-köteteket osz­tott kTa győri ifjúságnak. Beszédében meghatottan mondott köszönetet a lel­kes fogadtatásért es azt a reményét fejezte ki, hogy a magyar ifjúság a Ka­levalát olvasva még jobban megszereti a finn testvérnépet. /MTI/ p •»«•—. 0 J/Dn Győr, május 9é A győri bencesgimnáziumban vasárnap tartották meg a dué nántuli kerületi gyorsiróversenyt, A verseny megkezédse előtt Traeger Ernő, a gyorsirási ügyek koimánybizto sa> méltatta a gyorsírás tudásának nagy peda­gógiai, szociális és gyakorlati fontosságát. A versenyen közel kétszáz dol­gozatot adtak be. /MTI/ f J/Dn Szarvas, május 9. A Magyar Tüdőbeteggondozó és Gyógyintézeti Orvosok Egye­sülete a békés-megyei orvosi továbbképző bizottsággal együtt szombaton és vasárnap Békésszentandráson vándorgyűlést rendezett, amelyen az egész or­szágból sok orvos vett részt. A vándorgyűlésen Petrányi Győző, Pekanovits István, Mészáros Gábor, Dobszay László egvetemi magántanárok, Gáli Géza, a gyulai József-szanatorium igazgató-főorvosa, Baitz Géza egyesületi el­nök, Szerényi Iván, Szarvas András és Gaskö* Dezső orvosok tartottak előadást a tuberkulózis elleni küzdelemről, az iskolásgyermekek védelméről s a gumó­kor gyógykezeléséről tekintettel a falusi viszonyokra. /MTI/ mm MM 0 J/Dn Szeged 1 , május 9. A m. kir. Ferenc József-tudományegyetem május 10.-én, kedden délben a bölcsészettudomány tiszteletbeli doktorává avatja Sydney Bruce Snow teológiai igazgatót, aki az erdélyi magyarság helyzetének javí­tása érdekében nagy munkásságot fejtett ki és husz év óta Amerikában Is Angliában a magyar ügy lelkes harcosa. Dr. Snow-Osiki Gábor kormányfőtaná­csos, unitárius lelkész társa ságában-va sár nap megnézte a Hortobágyot és hét­főn reggel Kistelekre érkezett, ahol Gelei József, a szegedi egyetem rektora és Frönlich Pál, a matematikai és térmészettudcmányi kar dékánja fogadta. A fogadás után Szentesre mentek , megnézték az o tani muzeumot, majd a pusz­taszeri emlékműhöz hajtattak. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom