Napi Hírek, 1938. május/1
1938-05-09 [0417]
A magyarság jobb jövendőjéért folytatott küzdelemben erős fegyver a nemzet lelki és gazdasági egysége. A lelki egységen keresztül, tudjuk megteremteni azokat a feltételeket, amelyek a nemzet gazdasági egységének megteremtéséhez vezetnek. Aki ezt a munkát veszélyezteti es felforgatásra törekszik, azzal szemben kettős feladata van a kormánynak. Az egyik a felvilágosítás, a másik a megelőzés. Azok ellen, akik felforg^atásra törekszenek, úgy kell eljárni, hogy egytggjersmindenkorra eszükbe véssék, hogy nem lehet ebben az országban megegyszer felfordulást csinálni. A kormány egy pillanatig sem fog habozni, hogy ityen iránvban a áegfelelő intézkedések meg tétessenek, ha azokra szükség van. Ezt kivan ja a magyar milliók érdeke, amely követelőén parancsolja, hogy gondoskodjunk annak a termelő és szociális munkának s azoknak a törekvéseknek biztonságáról, amelyek a magyar tömegek jólétének felemelését cé loz zák. - A kormány munkássága mögött látható eredmények vannak. Ugy hiszem f a miniszterelnök ur joggal elmondhatja, hogy kormánya s mindazok, akik korányának munkáját önzetlenül és odaadóan támogatlak, becsületes munkát végeztek s előrevitték a nemzetet a hala dás utján. Meg sok feladat vár megoldásra, amikor bizonyos megnyugvással tekinthetünk vissza az eddig megtett utra^ tudatábankell lennünk annak is, hogy a még előttünk lévő utat sem tehetjük meg egy ugrással, 'ipvábbra is csak lépésről-lépésre hadhatunk előre, munkánk tempója azonban csökkenni nem fog. - A magyar jövőért folyó küzdelemben a sors különböző helyekre állitott bennünket . -Ennek a harcnak azonban mindannyian katonái vagyunk, s én egy pillanatig-- sem vagyok kétségben ennek a harcnak eredménye felől, egy pillanatig sem 9 két.elkec^m abban, hogy a magyar nép összefogott erőivel meg rogjuk oldani azokat a feladatokat, amelyekre a sors ezt a nemjflzedéket kiszemelte. Mikecz ÖdSn igazságügyminisztert is meleg ünneplésben részesítette beszéde befejeztével az ezrekre menő hallgatóságXUzonyi György szólalt még fel, majd a beszámológyUlés résztvevői együangu; lalkesedessel kimondották, hogy Darányi Kálmán miniszterelnököt táviratilag üdvözlik. A beszámolót többszáz terítékes közebéd követte, amelynek során i?áy István főispán mondotta az első pohárköszöntőt a koimányzóra, akit az egybegyűltek lelkesen éljeneztek. Márton Gábor polgármester Darányi Kálmán miniszterelnökre és munkatársaira, Marsohall íerencre és Mikecz Ödönre mondott pohárköszöntőt, Békéssy Jenő. kerületi pártelnök tasnádi Nagy Andrást éltette, majd Surgoth Gyula, llovszky János és még többen szólaltak fel. Végül tasnádi Nagy András mondott hálás köszönetet választóinak azért a szeretetért és bizalomért, akelynek iránta és a kormánv tagjai iránt kifejezést adtak. Marsohall Ferenc és Mikese' Ödön miniszterek s az országgyűlési képviselők a közebéd után megtekintették a hajdúszoboszlói gyógyfürdőt s utána visszautaztak a fővárosba.