Napi Hírek, 1938. április/2
1938-04-27 [0416]
Tekintettel arra, hogy vita van ebben a vonatközásban,a kérdést autentikus interpretációval kell eldönteni olyan irályban, hogy a felhatalmazás a termelés folytonosságának biztosítására is szükséges s ezért van szükség kétséget kizáró rendelkezésre. ^&úJ Meizler Károly '10."szakasz felvételét javasolta. Egészen bizonyosnak tartja, hogy a közeli jövő meghozza a 20 százalékos arányszám leszállítását. Nehogy az uj javaslat tárgyalásánál bárki előállhasson azzal, hogy ebben a tárvényben már leszögeztük magunkat a helyes arányszám mellett, _ uj szakasz beiktatását javasolja a következő szöveggel: " .Íz a 20 százalékos arányszám a zsidójfaj részére a nemzet által a fennálló h.lyzet alapján adott engedményt jelent csupán". Mikecz ödön igazsagügyminiszter az inditvány elutasítását kérte, mert a nemzet érdeke az, hogy'ne teremtsünk álland ' bizonytalanságot a gazdasági viszonyokban, márpedig az inditvány állandó labilitást jelentené s ez a legkevésbbé sem - szolgálná a javaslatnak a címben is kifejezésre juttatott intencióiát. Az együttes bizottság, az igazságügyminiszter felszólalása után Meizler Károly indítványát elvetetette. A 10. szakasznál Meizler Károly azt javasolta, hogy 1 ne kihágásnak, hanem legalább vétségnek minősítsék azt, ha valaki a javaslatban foglalt intézkedéseket nem tartja meg. Mikecz ödön igazságagyminiszter"az inditvány mellőzését kérte, tekintettel arra, hogy a javaslat rendelkezései megfelelő szankciókat foglalnak magukbat,v. Az egyesitett bizottság Meizler indítványát mellőzte s a szakaszt eredeti szövegében fjjgadta el s ezzel ai részletes tárgyalását befejezte. q«~ms!a£) W Cs/Ln/L L o n d o n,április 27. Az ausztráliai kinsstári kancellár a parlamentben törvénytervezetet nyújtott be, amely felhatalmazza a kormányt tízmillió fontsterling védelmi kölesen kibocsátására. Lyons miniszterelnök közölte, hogy a legközelebbi három esztendőbon ötvonhárommillió f onts toriinge t forőitana* védelmi célokra. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Y Hb/Mn/L P r á g a,április 27. Kszekció Kenderson angol munkáspárti képviselő másfélórás megbeszélést folytatott Kundt és Knochel szudétanémot képviselőkkel. A szudé tan érne tfpárt sajtószolgálata jelenti* hogy Hence rson holnap Karlsbadban találkozik Henleinnol./MTI./ W Cs/Ln/L Joruzsále m,április 27. Az uj angol felosztási bizottság szurdán este ideérkezett. /MTI./