Napi Hírek, 1938. április/1

1938-04-14 [0415]

W WZw/Vv K a u n a s , április 14. Munters lett külügy mi ni szter egynapi tartózkodásra Kaunasba érkezett. Munters látogatásának jólértesült körök szerint az a célja, hogy tisztázza az általános balti kérdéseket, amelyek részben összefüggésben állnak a küszöbönálló lengyel-litván tárgyalásokkal./MTI/ Ba Sza/Vv Róma, április 14. /M^yar Távirati Iroda./ Róma mi az angol-olasz megegyezés bejelentésének hatása alatt ál L és az olasz közvélemény a legnagyobb érdeklődéssel varia a megegyezés aláirását ás közzétételét. Az aláirás - mint a üucej Ciano gróf és Perth lord megbeszéléséről kiadott közlemény jelenti * szombaton dé lután ^ a Chigi palotában. f—v4*t+± 1 Diplomáciai körökből származó értesülés szerint az aláirás 5 óra tájban történik meg, a közzététel pedig 6 órakor, A körülbelül 7000 szavas okmány hir szerint ünnepélyes nyilatkozatiul 1 áll, amely b evezető részre és kilenc cikkelyre tagozódik. Diplomáciai körökben ugy tudják, hogy az J^yiptomot érintő záradékot Egyiptom római követe is aláírja, majd Egyiptom és Olaszország kormánya között levélváltás folyik le, amelyben mindkét kormány kijelenti, hogy ragaszkodik a jószomszédi viszony fenntartásához. Hire iár továbbá, hogy a megegyezés aláirása után Anglia és Olaszország között még további megbeszélések lesznek az aabessziniai angol érdekekkel kapcsolatos részletkérdések megbeszélésére. Az angol-olasz megegyezés bejelentése - irja a Tribuna - örömmel kell, hogy el töltsön valamennyi országban mindenkit, aki igazán éhajtja a világ békéjét és egyensúlyát. Angii a os Olaszország megegyezésével lezárul a haragtartás, az incidensek es a félreértések korszaka a két ország között, amely az egész nemzetközi politika szempontjából az általános zavarok és a legsúlyosabb veszélyek magvát hordozta magában. Mussolini Olaszországa az Angliával való megegye­zéssel helyreállitia az erők ama*egyensúlyát, amely nélkülözhetetlen a^nem­zetközi kapcsolatok szilárdsága és Dékülékenysége szempontjából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom