Napi Hírek, 1938. március/2

1938-03-31 [0414]

o- F/F/VV Berettyóújfalu, március 31. . A főispáni beiktatást követő disz ebeden Vajay Károly főispán a következő felköszöntőt mondotta a kormányzóra: . Na S7 idők, nagy emberek. Éz a gondolat jut mindannyiszor eszeabG, valahányszor a magyar törtónelmi múltra tekintek vissza. Nagy ídőkbian nehéz időkben mindig voltak olyan nagy férfiaink'y olyan elhivatott vezéreink, akiknek háta mögött a magyarság egyákarással tudott felsorakoz­ni, hogy államalkotó képességéről immár tobb mint ezeróv óta biztos tanú­ságot tegyen. Lnnek köszönhetjük, hogy törtónelmi hivatásunknak a Kárpátok medencéjében a magyar történelem legnehezebb korszakaiban mindig eleget tud­tunk tenni, A Mindenható kegyelméből igy történt ez a nagy világégést köve­tően ránk züiult keresü megpróbáltatások idejében is. Amikor már szinte renénytves ztve tekintettünk a jövőbe, amikor már-már a nemzeti katasztrófa bekövetkezésétől kellett joggal tartanunk, akkor jelent meg közöttünk az ég küldöttekónt az a lánglelkü rérfiu. vitéz nagybányai Horthy Miklós aki élünkre állva biztos kézzel vezetett ki bennünket a legnehezebb helyzetből is és aki megmutatta nekünk azt az utat, amely a magyar feltámadáshoz ve2ct. A magyarok Istene szeretett bennünket, amikor nekünk adta őt, hogy biztos kézzel vezessen minket na is, amikor megint oly nagy szükségünk van az ő ál­lamférfiúi bölcsességére. Uraim, ugy érzem, hogy minden igaz magyar szive legtitkosabb óhajának adok kifej ezost^akkor, amikor ősi hagyományainknak megfelelően első poharamat a legelső magyar ember egészségere ürítem, arra kérem a magyarok Istenét, hogy Magyarország főméltóságu kormányzóját és a magyar feltámadás érdekében kifejtett munkásságát áldja még kegyelmének bőségével. L- ' , A főispán szavait viharos lelkesedéssel fogadták az ebéd résztvevői. /MTl/ W Zw/Zw/Vv Berlin, nárcius 31. Bécsből^. . . jelentik a Nénet T-.virati irodának: Neubache'r ar. polgármester Fischböck dr. kereskedelemügyi miniszterrel egyet'rtésben utasitotta a városi éoitkezési hivatalt, hogy sürgősen készítse el Bécs nagy dunai kikötőjének tervét. A kikötő jelentő­sége különösen szembeötlő az épülőben levő Hajna-Majna-Duna csatorna jöven­dő szerepére'.való tekintettel. Illetékes köröktől származó közlés szerint rövidesen megkezdik Regensburg és Bécs között a Duna szabályozását. A ter­vezett bécsi kikötő méretei feltétlenül megfelelnek annak a jelentős sze­repnek, amelyet a kikötő nirit a Kelet és Keleteurópa közötti forgalom át­rakodó és raktározó helye fog játszani. Az épitkezesi terveket hír szerint nár a közeli napokban átnyújtják a kereskedelmi miniszternek./MTI/ o- VF/n/Vv S z e g e d , március 31. Németh Julianna 27 éves szentesi asszony a mult év decembe­rében összeveszett vadházastársával,Fodor Tódor Imrével, aki az esti órák­ban ittasan tért haza. Németh Julianna megvárta, mig vaafaézastársa elalsák, baltát ragadott és agyonverte Fodor Tódor Imrét. A szegedi büntetőtörvényszák mai tárgyalásán Németh Jihliannát szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek és hét évi fegyházra átélte. Az Ítélet nem jogerős,. /MTI/ ORSZAGOSLKVÉLTÁ

Next

/
Oldalképek
Tartalom