Napi Hírek, 1938. március/2
1938-03-28 [0414]
rr Bl/Szj Belgrád, március 27. /Avala/ Az olasz asképfestők retrospektív kiállításának mai megnyitásán jelen volt Pál kormányzó-herceg, Sztankovics régens s a kormány valamennyi tagja Sztojadinovics miniszterelnök vezetésével, Gayrilo pátriárka és még nagyszámú katonai és polgári előkelőség s a diplomáciai testület sok tagja. Magarasevics jugoszláv közoktatásügyi miniszter beszédében kijelentette, hogy Olaszország a legpompásabb nagykövetséget küldte Jugoszlá* viaba ezzel a kiállítással, amelynél emiekedetteboet civilizált állam nem is küldhetett volna, örömmei és nagy megelégedéssel flogadja Jugoszlávia és fővárosa ezt a nagyarányú kulturális megnyilatkozást. A miniszter azután köszönetet mondott Pál kormányzó-hereégnek a kiállitás kezdeményezéséért és elősegítéséért, nemkülönben a kiállítást rendező olasz bizots^ágnak. Alfieri olasz népnevelésügyi miniszter kijelentette beszédében, mint a fasiszta kormány képviselője, hogy a kiállitás megnyitása időben egybeesik az Olaszország és Jugoszlávia közötti egyezmények megkötésének évfordulójával. Ezek a Belgrádban kötött egyezmények a ket ország közötti szívélyes és jó viszony helyreállítását jelentik, m\fAQtpolitika^ Arit CLgazdafági művészet', és közművelődés" ."' torén. Az Olaszország es a aélszávok közötti barátság - hangoztatta Alfieri - mind az olasz, mind'a jugoszláv egység megvalósítóinak elgondolásaiban lényeges részt tett ki. Ez a barátság nem csupán politikai és gazdasági érdekekre támaszkodik, hanem kulturális érdekekre is, amelyek oly • jelentős szerpet játszanak a népek életében* Utalt a miniszter arra, hogy a századok arcképfestőinek munkáját bemutató olasz arcképkiállitás celia, hogy a lehető legvilágosabb képet adja az olasz művészetek fejlődéséről a köztársasági Róma korától kezdve Mussoliniig. Azt óhajtja a miniszter, ho y ez csak kezdő lépést jelentsen" a két ország kulturális összeköttetésében. A miniszternek mély megggyőződése, hogy ez a tizennégy évszázadot áttekintő kiállitás jelentős tényezője lesz a két szomszéd és baráti nép kölcsönös megismerésének. Utána Volpi gróf, a kiállítási bizottság elnöke mondott beszedet, amelyben a kiállitás létrehozásának előzményeit ismertette és vázolta a bemutatott 120 mestermü jelentőségét. Szólott egyebek között a Belgrádban aláirt olasz-jugoszláv egyezményekről és a jugoszláv főváros jelentőségéről a balkáni béke szolgálatában. Hangoztatta, hogy ehhez fogható retrospok- ' tiv kiállítást még sem Olaszországban, sem egyebütt a külföldön nem rendeztek. Ez a kiállitás látható bizonyítéka annak a megbecsülésnek, amelyet Olaszország Jugoszlávia iránt érez. Végül Pál kormányzó-herceg tolmácsolta Belgrád és Jugoszlávia háláját'Olaszország iránt azért, hogy rábízta felbecsülhetetlen értekü műkincseit. Jugoszlávia és Belgrád értekelni tudja ezt a baráti gesztust, amely mélyen megindította. A koimanyzóherceg ezután megnyitottnak nyilvánította az olasz arcképkiállitást. A kiállitás megnyitásával kapcsolatban Pál kormányzóherceg táviratban üdvözölte Mussolinit és a legmélyebb háláját tolmácsolta azért, hagy e nagyszabású művészeti és kulturális megnyilatkozás medvéért legnagyobb értekü műkincseit küldte Belgrádba./MTI/ 7'~ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Y Bl/Szj Tunisz, március 27. /Havas/ Kszekció A Bloch 200-as mintájú katonai repülőgép, amely lángolva lezui antf az algíri :• Maison Blancheból a Biserta melletti Sídi Achmed támaszpont felé igyekezett, azonban a ködben olyan mértékben eltévedt, hogy Szardínia közelében zuhant a tengerbe. A szerencsétlenség csütörtökön este 11 órakor történt, okáról azomban nem tudnak, & repülőgépen rádióké\ szülék nem.volt. /MTI/