Napi Hírek, 1938. március/2
1938-03-21 [0414]
L To/L London, mároius 21, /Magr ar Távirati Iroda./ Rendeli, az angol kormány közelkeleti szaka: tője, aki lord *erth aqgol nagykövet egyik tanácsadója volt a római megbe szélesek során a földközi tengeri, Vörös-teqeeri és levantei ügyekben, e megbeszélések egyik fejezetének lezártával 1-ondonb a utazott. Hogy kormrnyáhak beható jelentést tegyen az eddig elért haladásról. Valószínű, hogy" egy hét múlva visszautazik Rómába. A Daily Telegraph római levelezője szerint eddig a következő három pont közül jött létre megegyezése 1. Mindkét kormány őszintén kivánja olyan megegyezés létesülásít, amely megkönnyíti Angira és Olaszország együt traüköúését Európa megbökit|se körül. 2. Anglia biztosította Olaszországot, hogy fegyverkezése nem ellene irányul s nem az a célja, hogy megfossza Olaszországot Abesszínia birtokától. 3. Olaszország közölte Anglie'val, hogy hajlandó vele együttműködni a közeikeleti, főként a palesztinai zavarok elfojtása körül, na íingli a bebizonyít jaj az abesszíniai ola sz hódítás elisae résére /Ws2seg"£%: ~" _y jj^y^ x'erth római angol nagykövet és eípno gróf ola sz külügyminiszter szerdán találkoznak ismét .elintézésre várnak mg a következő kérdések: 1. Olaszország álláspontja az uj Spanyolországgal szemben. 2. A Bale i es Kanári szigetek, valamint a márokkói erőcök kérdése. C^2P^$ 3. Egyrészt Abesszínia, másrészt Ang 1 Egyiptom, Szudán és Kenya közt.7 határok megvonása. 4. Angol kereskedők és hittéritők jogai Abe s szín iában. 5. Angol»*és Olas^viszony^E; a Vörös-tengermenti arab államokhoz. j£?7^#Mí 6. Ola szországnak az a kívánsága, biztosítsák szabad áthajózását a Vörös-tengoren-:.. , . 1 ."TLómában remélik,"hogv az ösz~ szes kérdések kilő jóindulattal megoldhatók. A Daily Express szerint Anglia erélyes intézkedéseket igért a Kenyán és a Szuezi csatornán át folyó fegyvercsempészés megbüntetésére . L To/L London, március 21. /Magyar Távirati iroca./ Lyons, Ausztrália miniszterelnöke .a legijtóbbi minisztertanács után kijelentette, hogy Chamberlain angol miniszterelnök közölte Ausztrália kormányával, hogy Németország biztosítékot nyújtott a cseh-tót köztársaság sérthetetlensége tekintetében. Ennek következtében az európai feszültség jelentékenyen enyhült. , Tekinte tel erre a közlésre, nem szükséges az ausztráliai parlamentet/ a kitűzött időpontnál korábban összehívni. ORS zAc,os 1 EVÉLTÁÍ