Napi Hírek, 1938. március/1

1938-03-01 [0413]

A Vi/Vi P ár i s, március 1,/Magyar íávirati Iroda/ A képviselőház tegnap az uj munKaxiodexrél. ,-. • szóld javaslat vitája során bizonyos engedményeket tett a szenátusnak f a törvényhozás két kamarája között felmerült j. . ellentétet azonban még sem sikerült a tetnapi nap folyamán elsimitani, A javaslat vitája ma tovább folyik, éjiéikor leiart az eddigi döntőbiráskodási törvény érvénye és ezzel együtt érvényét vesztette mintegy hét­ezer egyetemes munkaszerződés is. Az uj munkaszerződések megkötéséről csak a vita tárgyát alkotó uj törvényjavaslat alapján lehetne szó. A Képviselőház éjszakai ülését csak relfügges:tették és iey a törvény értelmében a ház további ülését még a február 28.-i ülés közvetlen folytatásának tekintik, 2z a felfogás á kormánynak alapot nyújt majd arra, hogy az uj munkakodexről szóló törvényt a hivatalos lantt^rt később is március elsejéi kelettel tegye közzé. A két Kamara között fennálló ellentét főként abban esu» csosodiK KÍ, hogy a képviselőház a javaslatot feltétlenül ki akarja terjesztei a mezőgazdaságra is, mig a szenátus elzárkózik ez elől a terv elől. Valószínű, hogy a javaslat még néhányszor megteszi az utat * a szenátus és a Képviselőház között, de politikai körökben biznak abban, hogy az ellentéteket sikerül kormányválság felidézése nélkül rendezni, Ba Vi/Vi Róma, március 1./Magyar Távirati Iroda/ Az olasz sajtó nagy lelkesedéssel fogadja Hitler olasz* országi látogatásának hivatalos bejelentését és a lapok első oldalon hasábos cikkekben foglalkoznak az eseményekkel, Azok a nagyszabású ü nnepséf ek és tüntetések,amelyek*el Hitlert Olaszországban fogadiák - irja á Popolo di Roma - ép ugy mint Mussolini fel ejjnetetlen német­országi napjai, azt fogják bizonyitani, hogy az olasz-német barátság meg­ingathatatlan alaposon "nyugszik x minthogy erejét a két nép » v " •* •! érzésedből, a történelem hagyományaiból és a legutóbbi tíz év folyamán természetsBerüleg Kialakult politikai fejlődésből meriti. Minden más állitással szemben • igaz az, hogy a Róma-berlini tengely ma Suró pában a békét t ''a becsületes és igazságos békét'' jelenti és "ezzel a jövő Európájának alapjait veti meg. Ennek bizonyítására elég utalni az olasz­osztrák-magyar jegyzőkönyvedre, a német-osztrák megegyezésre és az* • » olasz-jugoszláv megállapodásosra. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Ba Vi/Vi Róma. március 1./Magyar Távirati Iroda/ ' Kszckc, ° A fogadás egyik legfőbb szervezője kijelentette, hogy Róma olyan káprázatos pompával" készül fogadni Hitler kancellárt, amelyet ember fia még eddig nem látott, Rómának az a része, ahol Hitler átvonul, való­sággal "megújul erre az alkalomra. Hitler érkezésére uj iá^pitik a rém. ostiai pályaudvart és a pálvaudvar előtt több mint 20^000 négyzetméternyi teret,képeznek KÍ a felvonuló katonák és fasiszta tömegek elhelyezésére. Hitler tehát amint megérkezik Rómába, a régi Róma legszebb emlékeivel ta­lálja majd szemben magát. A men3t 6 kilométeres útvonalon vonul a kviriná­li palotába, elhalad Caius Sestius piramisa mellett,és keresztülhalad az osi városKagun. Bire jár egyébként, hogy az útvonalnak ezt az első szakaszát magáról Hitlerről fogják elnevezni. Innen a menet a világ^egyik leggvönyörübb utvonalát követve" végig halod a Via dggli Triomphin, átvonul a Coristantin-diadaliven és érinti a Colosseumot, majd a nyilegyenes Viadel ffiffio , Imperon a császári Róma legpompásabb emlékei mellett elhaladva ér ki a J^~~ x , Veneaiára és érkezik 'el a kvirináli palotához. A kvirinálban Hitler előreláthatólag a Piemonti herceg lakosztályában fog lakni, amely az ellenkező oldalén van a palota ama részének', amelyben 1936 novemberében Jbrthy>iklós, Magyarország kormányzója lakott. A hatkilométeres útvona­lon százezrek fogják üdvözölni Hitler kancellárt aki valóságos viráe­és zászlóerdőben vonul be Olaszország fővárosába. ? - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom