Napi Hírek, 1938. február/2
1938-02-23 [0412]
Szé 1 1 József belügyminiszter szólalt fel ezután és hangsúlyozta, hogy a fejezet módosítása több oldalról, különösen Rassav Károly részéről elhangzott óhajok meggondolásának eredménye. A névjegyzékek elkészítésének uj rendszere lényegesen költségesebb lesz, mert hiszen az uj összeirás félmillió pengőbe kerül, de mégis szakszerűbb és precízebb lesz. Srre törekedett akkor, amikor ezt a módosítást előterjesztette. Rassay Károly Köszönetet mondott a belügyminiszternek • előzékenységéért, amelyet a fejezet dtszövegezése terén mutatott^öt és képviselőtársait kizárólag az az aggodalom vezette, hogy az eredeti elgondolás a választójogi jogcímek komplikáltsága miatt problematikussá tette volna a névjegyzék használatát. A fejezet uj szövegezése megfelelő megnyugtatást, ad s ezért a fejezetet elfogadja ugy J , ahogy ázt az előadó ismertette. Gróf Esterházy Móric azt kérte, hogy a bűnügyi nyilvántartónak négy héten tul terjedő időt állapítsanak meg, mert négy héten belül nem fogja tudni megadni a név jegyzék ek« el kapcsolatban válaszát. Antal István 'és Benkő Géza rövid felszólalása után So'tész János nyújtott be indítványt olyan értelemben, hogy nem követelhető az írni-olvasni tudás igazolása attól, aki az elemi népiskola bármelyik osztályából nyert bizonyítvánnyal igazol ja, • hogy az irás-o 1 vasasban legalább elégséges tanulmányeredményt ért el. Széli'József belügyminiszter" rövid felszólalása utána bizottság a negyedik fejezetet az előadó szövegezésében fogadta el," Soltész „ános . indítványát elvetet te.Áttérve az ötödik fejezetre, amely a választhatóságról rendelkezik, Lányi Mái ton előadó nyújtott be több kisebb jelentőségű módosítást. Petrovácz Gyula helyesli, hogy a parlament színvonalának emelése céljából a képviselőjelöltek indulásához bizonyos alapfeltételeket kodifikál a javaslat. Az alapelvek is igen helyesen vannak megválasztva, amikor a jelölttől vagy közéleti előiskolát kívánnak, vagy egyetemi végzettség mellett éléthivatásszerü foglalkozást, azoktól pedig, akik ezzel nem rendelkeznek, megál 1 apodott kort és'megállapított munkakört .tizévi élethivatásszerű állandó foglalkozást, Széket az alapelveket olyan helyesen állapították meg, hogy alkalmasak lesznek a parlament színvonalának emelésére. A nőknél nincs szabatosan meghatá ózva az éléthivatásszerü állandó foglalkozás. A nőknél a háztartásban való foglalkozás élet hivatásszerű állandó foglalkozást' ;elent s erre a megáll api t ás ra szükség van. Mert igazságtalan volna,'hogy nőket ne lehessen jelölni azért, mert nincs egyéni foglalkozásúi'., hanem mint anyák és feleségek háztartásban dolgoznak, Rassay K4aroly szerint nincs értelme annak, ha felállítjuk azt az igen helyes kritériumot, hogy csak az lehet képviselő, akinek egyéni exisztenciát biztosító foglalkozása van ,Í ugyanakkor egy egész életre jogot szerezzen valaki arra, hogy a képviselőház tagja legyen csupán azért, mert a múltban ezek nélkül a kritériumok nélkül is"beKerttlt a képviselőházba, a felsőházba vagy ami még jobban kirívóbb, valamely község: képviselőtestületébe. 3rnszt Sándor hangsúlyozta, hogy a közéletben való rés ztvé- ' télre elsősorban nzokat kell biztatni, akik tagjai voHak a parlamentnek , másodsorban azokat, akik a közületek eletében resztvettek, ott érdemeket szereztek, esetleg örökös tagokká lettek. Ha meghagyjuk azt a labilis pontot, hogy csak az választható kánviselőve, akinek állandó foglalkozása var; ezzel sok érdemes egyént elüthetünk ettől a jogtól. /Folyt.köv./