Napi Hírek, 1938. február/1

1938-02-01 [0411]

W Zw/ln/Wa Brüsszel, február 1. A képviselőház Kedd délut|ni ülésén a rexisták vádjával foglalkozott, amely szerint a kormány elősegitette a köztársasági Spanytl­roszagba irányuld fegyverszállítást* Messzemenő óvintézkedéseket tettek, nehogy megismétlőd jenek a legutóbbi rendzavarások. A parlament épületének valamennyi bejáratát feltűzött szuronyu katonaság őrzi. Marok közlekedésügyi miniszter kijelentette, hogy a kor­mány nem tett ajánlatot repülőgépek szállítására a köztársasági Spanyolor­szágnak. A benemavatkozási szerződés életbelépte után a kormány már nem ad­ta meg a szükséges kiviteli engedélyeket sem. Leruitte rexista képviselő közölte a házzal, hogy pártja bíróság elé terjeszti a fegyverszállítás ügyét. Leruitte lezárt borítékot nyújtott át Jacfflon miniszterelnöknek, amely­ben kijelentése szerint terhelő iratok vannak. Jansson azonban nem volt hajlandó a borítékot kinyitni, mert állítása szerint a rexisták törvénytelen uton jutottak ezekhez az iratokhoz./MTI/ W Zw/Xn/ía London, február 1­New Bigging in Seaban egy munkástelepen, kedden tüz ütött ki. %y tizenhat házból álló utcasor leégett.pTI/ I Zw/Ln/Wa Peking, február 1. A japán légierő hétfőn este Peking fölött és a város kör­nyékén hadgyakorlatokat tartott. A gyakorlatok idejére a várost elsötétítet­tek. Japán részről cáfolják a Paotingfu elleni kinai légitámadások hirét. Sanszi tartományban mintegy nyolcezer főnyi kommunista csatlakozott a kinai központi kormány csapataihoz. A kommunista csapatok az utóbbi napokban fosz­togatták a kinai lakosságot. A kommunisták elől a lakosság nagy része a Sanszi tartomány északkeleti részében fekvő nagyobb városokba menekül. A menekültek nagyon megnehezítik a japán hadvezetőség helyzetét, mert ellátá­suk nagy nehézségekbe ütközik. Taijuanfuba már 30.000 kínai menekült. A peking-hankaui vasút mentén több ütközet volt a japá­nok és a kinai kommunista csapatok között. A rosszul fegyverzett kinai vörös csapatok pulyos vereséget szenvedtek./MTI/ ' Gu/Ln/^n Berlin, február 1. N A Német Tábirati Iroda Neurath báró birodalmi külügy­minisz'-jr 65-ik születésnapi a alkalmából méltatást adott ki, amely a többi között a következőket mondja: Amikor Hitler Adolf birodalmi kancellár 1933 január 3G-án megalapította uj kormányát, Neurath báró i • • ' .., akiket mint különösen^bevált es~ szakjukban kivá­ló nemzeti személyiségeké c a régi kabinetből átvettek. lieurath báró így tehát öt év óta tagja az uj kabinetnek, llametország ez alatt az idő alett ismét erős és Önálló nagyhatalom lett, amely szerte a világon tekintélynek örvend. Aki visszaemlékezik arra, hogy Németországnak 19c3. előtt egyetlen barátja sem volt a világon, az tisztában van az újonnan létesített politi­kai kötelékek jelentőségével. A legerősebb külpolitikai harcok idejében, amikor messzemenő jelentőségű döntésekért kellett küzdeni, Neurath báró a német külügyminiszter felelősségteljes tisztét töltötte be. Gondolko-^ dásbeii és cselekvésben - okos mérlepeléssel^tiszta érzülettel Neurath bá­ró negyvenéves mozgalmas hivatali működése alatt felbecsülhetetlen szolgá­latokat tett hazájának. Hitler vezér és kancellár többizbon külön kitűntet­te külügyminiszterét, igy a nemzeti szocialista párt aranv díszjelvényének adományozásával és SS-csoportfönökké való kinevezéssel. /Imii/ ORSZÁGOS I KVr'lTÁu '

Next

/
Oldalképek
Tartalom