Napi Hírek, 1938. február/1
1938-02-07 [0411]
0 K/K Pro d o m o : Az alábbiakban a t. szerkesztőságek rendélkezésére bocsátjuk Rákóczy Imre miniszteri tanácsosnak, a miniszterelnökség sajtóosztálya vezetőjének a vidéki lapok országos egyesületében ma este elmondandó beszídét. Keretet később adunk. x x Alkotmányos közé létünk,-amelynek alapja a keresztény és nemzeti irányú politika, a tiszta erkölcsi világnézet, a törvényes közrend s a történelmileg gondolkozók felfogása szerint az önkormányzat is - a pártok megbékélt légköreben, az ország közvéleményének egyöntetű állásfoglalása mellett 6 .•„..^.nagyjelent ősegü or szággyülési alkotásokat tud felmutatni köz-jogi, gazdasági es szociális téren, Darányi Kálmán minis zter elnók kormányának jobboldali reform tevékenysége a magyar nép sorsának javítását vallja legfőbb feladatának a nemzeti élet minden területén. ÍSzáltal valóban egy© teme s hatása van a kormány programijának és véghezvitt intézkedéseinek. A nemzet alkotó erőinek összefogása, amelyben minden alkotmányos tényező a legteljesebb mértékben egyetért s a pártok hátsó gondolat nélküli mérséklete, kifelé is azt mutatja, hogy Magyarors zág belpolitikailag szilárdabb, mint valaha is bármikor, mert polgári fegyelmen, gazdasági biztonságon és szociális jogérzeten nyugvó, kiegyensúlyozott államélete van. Nan félom itt 4 . a nemzeti haladás érdekében történt köziogi, kulturális, legfőkánt pedig a mélyreható szociális jogalkotásokat említeni, melyeknek értelme és célja amagyar nép legszélesebb retegoinek magasabb társadalmi, gaz. d a s ág. i és^szellemi színvonalra való e m e 1 é s e, mert hiszen ennek szükségessége áthatja az egész nemzetet. Csak rámutatni kívánok arra, hogy az lehet az egyetlen mód, mely feljogosítja a választókat az ország sorsának intézésére és a titkos szavazatban a;' éxisrx értelmiségi befolyás döntő szavának további fenntartására. Nem önző és szűkkeblű szempont az. amely a titkos választójogban biztosítékokat teremt a demagógia, a radikalizmus és a politikai felforgató törekvések ellen, hanem e 1 ő.r e 1 á tás és felelős lelkiismeret, amely az olyan évezredes politikus nemzetet, mint a magyar, a nemzeti közsze IÍWW az országgyűlési törvényalkotás és a polgári jogredd erkölcsi szintjén tudja odaállítani a jövő feladatai és a kor követelmények mellé. Stekintetben ideológiai ellentét nem választja el a kormányt és ellenzéket, nem állítja szembe egymással az ország hazafias választópolgárait, akik a jog, kenver és munka, a beosüle t é s köte le s ség v allását hirdetik. Az ország szociális- béká t, igaz ságos i övedé ^leméi oszlást, szabadság o t e s r e n a e t %ak a r. e r o s é^s m e g u i h o d o ! t nem z e t i e s z m é v e 1. amelynek bármely részről való megbontása vafey megtámadása lehet osak az a gyujtókanóc, ami végzetesen lággralobbanthatja a világnézeti ellentéteket. Legelsősorban a társadalom nyugalma tudja biztosítani az ország belső rendjét. A szenvedélyek aláássák a nemzőt gazdasági erejét. EpP ezért veszélyes volna, ha kihívó jelenségek lázassá tennék a közéletet, mely nem veszítheti el e gészséges í|J 1 őképogségét . amikor arról van szó, hogy a nemzet eletet a nagyobb megráz kódtatásoktól minaen körülmények között meg kell óvni. /Folyt. kÖV./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR