Napi Hírek, 1938. január/2

1938-01-22 [0410]

f Szj/Szj §A Magyar Távirati l*>4a Jelenti: A felsőház külügyi bizottsága január 22,-ény szombaton, dél­előtt 11 órakor gróf Károlyi Gyula elnöklésével ülést tartott, amelyen a koiv mány részéről Darányi Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter jelentok meg, Az ülésen Kánya Kálmán külügyminiszter előterjesztetne expo­zéját, amelyben kizárólag a római jegyzőkönyveket aláirő államoknak január 10-12 aapjain Budapesten lefolyt hármas miniszteri konferenciájával foglalko­zott. A külügyminiszter expozéjához a bizottságnak +ÖDD tagja szólt hozzá, Hegedűs Lóránt helyeslését fejezve ki a hivatalos kulpoli+ika iránt, felszőlalásában^egyrészt **mutatott rá, hogy a Népszövetségiek 'HSgV^ értenie, hogp legjelentősebb hivatása a kisebbségek védelme, másrészt pedig részletesebben foglalkozott a közös nyilatkozatnak a magyar-román viszonyt illető pontjával és azzal kapcsolatban a hazai sajtóban észlelt egyes jelen­ségeket tett szóvá, Szontagh Jenő kijelentette, hogy az ország közvéleménye a leg­nagyobb örömmel üdvözölte a budapesti hárma6 értekezlet eredményeit. Felszó­lalása további folyamán a Magyarország és Bománia közötti viszony ügyével foglalkozott, amivel kapcsolatban az ©lnöklő jrdjf Károlyi Gyula is egyes kérdéseket intézett a külügymi nisa­t érhez. Kánya Kálmán külügyminiszter az egyes felszólalásokra és Jeérdé sekre részletesen válaszolt, mig a hazai sajtóval kapcsolatban elhangzott észrevételekre darányi Kálmán minisztereinők reflektált. Miután a*bizottság a miniszteri válaszokat tudomásul vette, az ülés félegy érakor véget ért, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom