Napi Hírek, 1937. december/2
1937-12-20 [0408]
,Qs Ma/Ma Bensőséges magyar ünnepély színhelye volt vasárnap a négyszázeszteraiős sárospataki teológia, amelynek tíz napon keresztül 40 kisgazdaifiu volt a vendége, akik valamennyien a környez0 fcemplem, abauji és borsodi falvakból "nópfői&olai tanfolyaffira'' gyúlta^. Össze, hogy neves buiapesti szakelőadóknak és az r,si kollégium tanárainak elo/ • adásait meghallgassák es "Szerété tf alva" keretében magukat továbbkepezzék, egymást jobban megismerjék. A vasárnap délelőtt befejeződött tanfolyam zárpünnepélyén, amelyen Farkas István midioloi református püspök is megjelent és lelkesítő beszédet mondott, a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében dr. Czafco* István miniszteri osztálytanácsos, ^mplén-váimegye részéről gróf Hoyos Hiktor dr. főjegyző, az előadó tanári kar élén dr. Mátyás Ernő teológiai főigazgató vett reszt. A hallgatóknak mindegyike oklevél- könyvjutalomban részesült. A lélekemelő ünnepélyt az ifjak műsoros szereplése zárta be. /MTI/ (V Szolnok , december 20. Szolnok városának hétfőn nagy ünnepe volt. A vármegye törvényhatósági bizottsága rendes évi közgyűlésén, Horthy Miklós kormányzó jelenlétében, ünnepélyes koretek között leplezte le néhai vitéz Horthy István ny. lovassági tábornoknak, a törvényhatósági bizottság tagiámk arcképét s ezzel a Horthy-nemzetség negyedik tagjának emlékét örökítette meg. A váxme^ f yeház diszteraéb- a Horthy-nemzotseg két tagjának arcképe díszítette eddig, z egyik id. Horthy Istvánt, a kormányzó édesapját ábrázolja, akinek kezdeményezésére indult mozgalom hívta életro Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegyét, a másik festmény a kormányzó életnagyságú arcképe. JSéhai Horthy Szabolcsnak, a vármegye hősi halált nalt főispánjának emlékét márványtábla örökíti meg a közgyűlési terem bejárata mellett. Ünnepi hangulatban gyülekeztek a törWny haté sági bizottság tagjai a vármegyeház dísztermében. Szebbnél-szebb diszmagyarok. papi talárok, kntonai diszegyenruhák impozáns látványt nyújtottak* A nemesi Is főnemesi családok tagjainak diszmagyarjai között a polgárok és gazdák fekete ruhája tette ünnepélyessé a közgyűlést. A felsőház tagjai közül megjelent Balázsovits Brnő, Kiss Brnő és Kuszka István, az országgyűlési képviselők közül Erődi Harrach Tihamér.lHelleribach Gottfried báró, vitéz Keiiyeres János, Lázár Imre, Losonczy István, Mezey Lajos és Urbán Gáspár baró. Li>í£e*^ A kormányzó különvonata háromnegyed tizenegy órakor érkezett mog Szolnok város fellobogózott vasúti állomására. A különvonat érkezésekor a katonazenekar a Himnuszt játszotta. A kormányzó fogadására megjelent a pályaudvaron Borbély György főispán, Alexander Imre a.lispán, Lévay Gyula polgármester, továbbá díszszázad élén Mérey László tábornok szegedi vegyesdandár parancsnok és a helyőrség tisztikara teljes számban vitéz Kricsralusy Vilmos tábornok vezetésével. A kormányzó a főméltósfeu asszonnyal és fiaival, ifi. Horthy Istvánnal ós ifj. Horthy Miklóssal együtt érkezett Gerldczy Gábor szárnysegéd kíséretében. . A vármegyeház bejáratánál diszőrség tisztelgett a kormányzónak, akit a közgyűlési terembe történt belépésekor nagy tapsvihar és viharos, lelkes éljenzés fogadott. A közgyűlést Borbély György főispán nyitotta és a következő beszédet mondotta: folytatása következik/ Í»^ÜÍ*SLEVÁLTAK 1 * ^ ' Kszckció