Napi Hírek, 1937. december/2
1937-12-19 [0408]
H/l PIO d O m O ; AZ Országos Magyar Képzümübészeti Társulat vasárnap délelőtti díszközgyűlésén Glattfelder Gyula püspök mondott elnöki megnyitó beszédet, amelyen az alábbiakban közlünk a t. szerkesztőségekkel. Keretet későbbi kiadásunkban adunk. /Glattfelder püspök beszéde a Képzőművészeti Társulatban*/ - Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat koronás védelem alatt indult el utján. Ferenc József apostoli királyunk oly munificenciával lépett a Társulat tagjainak élére, amely nemcsak a mübarát nagyvonalúságát ragyogtatta, hanem a nemzet sorsát intéző hatalom felelősségérzetét is kifejezésre juttatta a szellemi értékekkel s a bonnök rejlő és általuk ható erő tényezőkkel szemben. Lzt a védelmet és megértést a Műcsarnokkal együtt az egész magyar,művészet boldogan tudhaöta magáénak a nagy király utolsó leheletéig. Áldás őrzi tehát emlékét annak, aki a kötél es'ségtel jesi tésben oly nagy, "de a hatalommal együttjáró erkölcsi felelősségérzet terén legnagyobb volt. - Azóta megnehezült ez idők járása felettünk, árva lett izent Koronánk és csökkent fénye nemcsak a magyar hatalom megfogyatkozását, hanem a magyar művészet erőforrásainak elapadását is jelenti. Ámde őrködik felettünk egy isteni Gondviselés, s nem engedi, hogy árvaságunkban védtelennek is érezzük magunkat. A legművészibb nemzet uralkodója mondta nemrég, hogy van a Szent Koronának"őre, mi padig már nagyon rég tanúskodhatunk arról, hogy e férfiban a Szent Korona tradiciójának is hivatott védője áll őrhelyén. Horthy Miklós ? Magyarország kormányzója olyan vágású ember, hogy aki szemébe néz, latja, ittjnéltatlan és torz gondolatnak nincs keresnivalója. Az idő. amelyben élünk, a stilszerütlenség kora. Bizonyára az iránytalanul tapogatózó és meggyőződés nélkül vakmerően kísérletező erkölcsi üresség miatt is. Ilyenkor stílusos egyéniséget látni helyén a biztonság érzete s a köznyugalom garanciája. -A művészet csarnokából száműzve van a pillanat szolgalatában álló hétköznapiság és haszonlesés, ott csak az örökszép es igaz lehetőségei körül sürgölődnek. De hogy ez áldás az élet egész vonalán kétségbe nem vonható s amint a templomtól megtermékenyül a polgári munka, ugy a müszerető lelkület nyereség az egész magán- és közélet szamara. Azért ha öröm és biztonság érzete költözik lelkünkbe annak lattara, hogy a Kormányzó ür kiegyensúlyozott egyénisége mekkore fölénnyel hantja el marótól a segélyes divat fércmüveit, ép ugy mint az ízléstelenség v san kinálkozásait - ebben is hiven őrizve Ferenc József hagyományait_ - akkor tudjuk, hogy a komoly magyar művészet a nagy összeomlás dacara nincs elhagyatva, mert szerető s ami még fontosabb megértő lelek őrködik lölotte s vezeti szebb jövő felé. amint hogy nyugodtak lehetünk arra nézve is. hogy ez a szoborra kívánkozó férfikéz a nemzet hajjaját sohasem íogia.kalandok utiára sodortatni, hanem biztos és tisztes révbe fogja vezetni. - Nem hízelgés tehát, mert ahhoz művész ügyetlen, hanem művészetszeretetűnk és magyar nemzeti érzésünk követelő s zaV a, hogy külsőleg is kifejezésre jusson Kormányzó Urunkhoz való iiagy ragaszkodásunk és vé'delmének hatékony ságába vetett bizalmunk, miért is tisztelettel indítványozom, válassza meg a közgyűlés Hortfe Miklós kormányzó ur őfőméltósága! az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat örökös tiszteleti tagjának, hogy öt egészem magunkénak vallhassuk s az o eros karjára es hü lelkére bizalommal támaszkodhassunk. f . A / _