Napi Hírek, 1937. november/2

1937-11-30 [0406]

A Tó/L Paris, november 30. /Magyar Távirati Iroda./ A frontharcosok állandó nemzetközi bizottságának Parisban ülésez" értekezlete ma délután befejezte munkálatait. Az ünneüályes zárcülést holnap délelőtt tartják mag. Az értekezlet ma délután határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében a bizottságban résztvevő" államok kormányainak javasolni fogják a fegyverkezések korlátozását. Takáoh-Tolvay József gróf,a magyar frontharcos-szövetség országos elnöke, az értekezlet mai ülésén ilyenirányú határozati javaslatot terjesztett elő, amelyet az állandó nemzetközi bizottság egyhangúan magáévá tett. Taltóch-j-olvay József gróf ismertette a magyar frontharcosok­nak a fegyverkezések kérdésére vonatkozó álláspontját. Hangoztatta, hogy véget kell vetni a fegyverkezési versenynek, mert enélkül az igazi beke létrehozása elképzelhetetlen. Utalt azokra a kényszerintéz­kedésekre, amelyek a katonai kérdések terén Magyarországra és Bul­gáriára nehezednek. i»z a kát állam feltétlenül igényt formál a teljes jogegyenlőségre, amelynek megadása lényegesen megjavítaná a dunai és a Balkáni légkört és előmozdítaná a népek együttműködésének ügyét. A délutáni órákban a nemzetközi állandó bizottság tagjait a köztársasági elnök fogadta., az -ilysée-palotában. A hivatalos üdvöz­letek elhangzása után teát szolgáltak fel. Lebrun köztársasági elnök elsőnek gróf Takách-i'olvay Jó­zsef magyar kiküldöttet szólította meg, majd hosszasan és fesztelenül elbeszélgetett a magyar küldöttség tagjaival, felidézte több évvel ezelőtt Magyarországon tett látogatásának kedves emlékeit ás sok sze­retettel emlékezett meg a magyarokról és Magyarországról. A bizottság tagjai párisi i előzésük alatt megkoszorúzták a Névtelen Katona sírját. Ez alkalommal magyar részről ivhuen­Héderváry Sándor gróf pagyar követ Hakovszky u yörgy ezredes, katonai attasé társaságában Jelentek meg a magyar küldöttség tagjai: Takáoh-Tolvay József gróf, Anor István báró és Ambrózy György. A legközelebbi nemzetközi nagygyűlést Londonban tartják 1938. május vSgén. A T#7L Paris, novenber 30. /Magyar Távirati Iroda./ A francia-angol tárgyalásokat mindvégig nagy titoktartás övezte. Parisban ma este ugy vélik, hogy az addig rendelkezésre álló értesülések alapján még korai volna a megbeszilésekből részletekbe me­nő következte táse ket levonni. Annyit azonban a francia sajtó nagy része máris örömmel állapit meg, hogy Londonban a franci a-angol'együttműkö­dés lényegesen megszilárdult. A lapok érezhető megkönnyebbüléssel veszik tudomásul, hogy angol részről nem kívánták a francia külpolitika irányának lényegbevágó módosítását. A mérsékelt sajtó a lqnconi megbeszélésekben az általános megenyhülés kiinduló pontját véli'.- felfedezni. A lapok megállapítják, hogv Lelbos külügyminiszter most wár minden nyugtalanság nélkül in­dulhat el középeurópai útjára. Parisban egyelőre nem számítanak arra, hogy a londoni megbeszéléseket feltűnést költő gyakorlati kezdeményezé­sek követník nyomon, A Paris Soir szerint a londoni tanácskozásnak elsősorban lé­lektani jelentősege van. Londonban e le jét vették bizonyos félreértések­nek és elhessegettek bizonyos rém kéne két. ijord Halifax* németországi lá­togatása, amelyet a kommentárok elferdítve állitot.tak be, fantasztikus árnykéneköt vetett Áörőpa tírkipére . /Folyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom