Napi Hírek, 1937. november/2
1937-11-30 [0406]
Ta/T<5 § Darányi Kálmán miniszterelnök ma dálben félegy órakor árkBzett > a képviselőházba, visszavonult dolgozószobájába s először Ivády Bálát, a Nemzeti Egység Pártba országos elnökét fogadta, majd távozni készült a Siebert bajor miniszterelnök tiszteletére adott '• villásréggelira. A sajtó képviselői a miniszterelnököt megkérték, hogy mondjon néhány szót berlini benyomásairól. A miniszterelnök a következőket mondotta az ot kö rülvevő hir la piróknak: - Engedjek meg, hogy egészen röviden válaszoljak, mert most k^s ülök a külügyminiszter ur Pszűrői Siebert bajor miniszterelnök ur tiszteletire adandó villásreggelire. Vele már volt alkalmam megismerkedni Berlinben, ahol Hitler birodalmi kancellár ur 4 s Neurath báró külügyminiszter ur estélyen tal'lkoztam vele. A hirlaptudósi tásokból látom, hogy milyen érdekes előadást tartott tegnap. Igen örülök annak is, hogy lesz alkalmam feleleveníteni vele való találkozásomkor a berlini igen kellemes, érdekes ^s szép napok. emlékeit. A miniszterelnök ezután igy folytatta: - Amint megérkezésemkor is' ki íel m t^tt^m, hálás vagyok a sajtónak az utazá sommal kapcsolatos tel j esen megártó viselkedéséért'. JÍ. hirlapirók ezután azt kérdeztek a minisz terelnöktől, hogy mi a benyomása a távolléte alatt itthon történt eseményekről. - Mialatt távol voltam - mondotta a miniszterelnök - láttán, hogy különösebb esemény itthon nem történt. Csak azt hallottam, hogy akadnak olyanok is, akik a Királykérdést is megakarták oldatni. Ez a kára és az,összes illetékes alkotmányos tényezők egybehangzó nézete szerint nem aktuális ós nem tesznek jó szolgálatot az ország érdekeinek azok, akik mai helyzetinkben azt felszínre hozzák vagy felszínen tartják. Ennek a kérdésnek az utóbbi napokban történt módon való felvetése sem egy^ mint éretlenség. Azt hiszem, hogy az egész magyar közvélemény osztja ezt az álláspontomat. /MTI/ — # — # mm