Napi Hírek, 1937. október/2
1937-10-29 [0404]
I Cs/Ln/la Róma, október 29. Mussolini min:szeterelnök ma átadta rendeltetésének az egykori pontini mocsarak helyén létesitett negyedik telepes községet, Apriliát. Áz ünnepélyes avatáson jelen volt hess Rudolf es a német küldöttség is. A balillák háza, az iskolaépület és a városháza átadása alkalmával Mussolini beszédet mondott. -Apriliát - mondotta - a megtorlások ideje alatt alapítottuk s mégis, mint mindenki láthatja, az előre megállapított napra, a fasizmus 16-ik esztendejének első napjára elkészült. A fasiszta időszámítás 18-ik esztendejének első napján Pomeszia felavatásával le fogjuk zárni alig tiz esztendő alatt azt a müvet, amelynek megoldásával husz évszázadon át hiába kísérleteztek. Ezzel kitöltjük majd az Észak- és Délolaszország közötti üres területet és ahol azelőtt csak néhány pásztor élt, most földmivesek fognak lakni, akik mint a nemzet úttörő munkásai ragyogó példát fognak mindenkinek adni. A mai ünnepség különösen örvendetes, ünnepélyes és békés óra. Az olasz nép óhajtása az, hogy serény munkájában ugy az anyaországban, mint az imperiumban hagyják nyugodtan. Mindenkinek erdeke, hogy ezt a munkát a legkevésbbé se zavarják meg, mert én nagyon jól ismerem az olasz parasztot és tudom, hogy mindig Kész hátéra venni a borjut és az ásót a fegyverrel kicserélni. Mussolini beszédet a tömeg ujjongó lelkesedéssel fogadta, /tol/ C Bl/Wa Bécs, október 29./Magyar Távirati Iroda/ Mint hivatalosan jelentik a kormány és az evangélikus egyházi tanács között hosszabb idő óta folyó tárgyalások megegyezéshez vezettek, A kormány megbízható értesülés szerint teljesiti az v evangélikusok különféle kívánságait. Igy a szuperintendensek püspöki cimet kannak, azonkivül az evangélikus ifjúsági szervezetek működését hasonló módon szabályozzák* mint az a katolikusoknál történt. A megállapodásokat törvényjavaslatba foglalják. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Y -Hb/Vn/fla Pálma di Mallorca, október.29. KszcMó A spanyol polg rháboru kitörése óta elseizben engedték meg két újságírónak: D» Hospitálnak, a Ha vas-iroda tudósítójának és Cardoznak, a Daily-Mail munka társának, hogy meglátogassák Mallorca szigetét. 1 A Havas-iroda tudósítója erről a kétnapos látogatásról a következőket jelenti: - Bejártam a sziget minden útját, a tengerpartot, jártam a gyalogság, tüzérség és műszaki csapatok táboraiban. Mindenütt csak spanyolokat láttam. Hadihajók csak abban" a három kikötőben vannak, ahol horgonyt vethetnek: Polensaban, Alcudiábun és Pálmában. Láttam a Hood, Delhi és Dispatch angol, a Geri&ut francia és egy olasz hadihajót. A többi hadihajó spunvol. Azokon a repülőtereken és vizirepülő-kikötőkben, ahol megfordultam, a rendőrszemélyzet és a szárazföldi személyzet nagyreszben spanyolokból áll. - Franco R&mon ezredesnek, a főparancsnok fivérének meghívására, aki a Baleári szigeteken a légi erők főnöke, vele ebédeltem a pollbnse.1 vizirepülő-kikötő tiszti étkeződben. Mintegy harminc repülőtiszt volt jelen. Négyen külföldiek voltak, köztük Ben el Vehdi Mulaj Mohamed százados, a spanyolra,arokkói kalifa öccse.^ - A sziceten az ellenséges repülők támadásától védő lg £. védelmi ütegeket spanyol repülők kezelik. Mallorcán a mai körülmények ellenére is néhány száz turista tartózkodik. Mint nekem mondták, ezek közt több az angol, mint az olasz./MTI/