Napi Hírek, 1937. október/2
1937-10-20 [0404]
o Y/Y § Hannula Uuno finn közoktatásügyi miniszter, Paasonen Aladár ezredes, a finn köztársasági elnök első szárnysegédjének kíséretében szerdán este érkezik Budapestre, hogy itt a magyar kormány vendégeként aláirja a magyar-finn kulturális egyezményt. A finn minisztert felesége is elkiséri. Hannula Uuno 1891-ben született. 1917-ben a "Pohjolan Sanomat" napilap főszerkesztője lett, Időközben filozófiai doktorátust is szerzett, sőt két éven át a kemi-i középiskolában a finn történelem tanára is volt. 1927-ben országgyűlési képviselővé választották, majd a szenátus tagja lett, 1936-ban miniszterelnökségi államtitkárrá, majd ezév márciusában közoktatásügyi miniszterré nevezték ki. Hannula miniszter közéleti elfoglaltsága mellect nagy kedvvel gazdálkodik alatornici birtokán és talán ennek tudható be, hogy kisgazdapárti programmal választották képviselővé. en A kiséretében érkező Paason/Aladár ezredes Budapesten született 1898-ban. Atyja Paasonen Henrik neves finn-ugor nyelvész, aki magyar asszonyt vett el feleségül. Résztvett a finn szabadságharcban, ahol tartalékos tisztirangot nyert, majd tényleges szolgálatba lépett át. Elvégezte a párisi katonai akadémiát, majd Moszkvában és Berlinben volt katonai atcasé. 1936-ban a finn katonai főiskola helyettes parancsnoka és a harcászat/ tanára lett. Az uj köztársasági elnök első szárnysegédévé nevezte ki. Hannula miniszter fogadására a szobi határállomásra Jalsoviczky Károly miniszteri osztályfőnök és Paikert Géza miniszteri titkár utaznak előre, a Keleti pályaudvaron viszont Hóman Bálint vailásé közoktatásügyi miniszter, Onni Tálas finn követ, Tasnádi-Nagy András és Szily Kálmán államtitkárok, báró Villani Lajos követsggi tanácsos, vitéz Terbócz Miklós miniszteri tanácsos, Palkovics Pál segédtitkár és Tauno Sutinen követségi attasé jelennek meg. A pályaudvarról a vendégek a Dunapalotában lévő szállásukra hajtatnak. Csütörtökön délelőtt a finn miniszter hivatalos látogatásokat tesz. Először Hóman Bálint kultuszminisztert keresi fel hivatali helyiségében, majd Darányi Kálmán miniszterelnöknél és Kánya Kálmán külügyminiszternél tesz látogatást, 1/2 12-kor pedig a Kormányzó fogadja. A kormányzói kihallgatás után a Hősök Terén az Ismeretlen Katona emlékmüvét koszorúzza meg, ahol tiszti küldöttség fog várakozni rá és a renoőrzenokar játs^a a finn és a magyar himnuszt. Délben Hóman Bálint közoktatásügyi miniszter az Országos Kaszinóban ebédet ad, Hannula miniszter tiszteletére. Utána pedig a Testnevelési Főiskolát és a margitszigeti fedett uszodát látogatja meg, ahol Kelemen Kornél az OTT elnöke, Huszka Ernő miniszteri osztályfőnök és vitéz Tárczay Eelicides Román miniszteri tanácsos fogadják, majd Szukováthy Imre igazgató, illetve ifj. Horthy Miklós a Magyar Úszószövetség elnökének vezetésével tekinti meg ezeket az intézményeket. Este a belügyminisztériumban Hóman Bálint közoktatásügyi miniszter szükkörü vacsorát ad a finn vendégek tiszte letérő.. Pénteken délelőtt megy végbe a finnémagyar kulturális egyezmény ünnepélyes aláirása a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Szécáényi Könyvtárának Apponyi-termében. Az aláirásnál a finn vendégeken kivül magyar részről jeIon" lesznek: Tasnádi-Nagy András,Szily Kálmán és Stolpa József államtitkárok, Jalsoviczky Károly miniszteri osztályfőnök, vitéz Haász Aladár,Fülei-Szántó Endre és vitéz Terbócz Miklós miniszteri tanaososok,vitéz Nagy Iván, Paikert Géza és Palkovics Pál miniszteri titkárok - /Folytatása következik/ ORSZÁGOS LFVELTAR