Napi Hírek, 1937. október/2
1937-10-19 [0404]
L Sza/L L o n d o n, október 19. (jft<**fo^3í^ A ríeuter-iroda jelenti: A benemavatkozási bizottság elnöki albizottsága a mai tanácskozás során ujbcl holtoontra iutott.'Az olasz és a német megbizottak kijelentették, hogy inkább a július 15.-i angol tervről akarnak tárgyalni, mint a francia javaslatokról, viszont a szovjetmegbizott ragaszkodott ahoz, hogy mindaddig ne adják meg a hadviselői jogokat a &át küzaő félnek, amíg el nem szállították Spanyolországból az_ összes önkénteseket. isiden kijelentette, hogy haladás nem észlelhető és a bizottság tanácskozását holnap délután S óra 30 percre napolta el és hangoztatta azt a reményét, hogy addig sikerül maja haladást elérni a két álláspont áthidalására. A tanácskozást idén mint elnök nyitotta meg. A megjelentek elnézését kérve lord Plvmouth elnök távollétéért, hozzátette, hogy az albizottság ülésének célja meghallgatni a különböző kormányok válaszát a francia tervre és vitát kezdeni a válaszokról. elsőnek Grandi gróf olasz megbizott szolalt fel. Beszédében hangoztatta, nem akaria. hogv kormányát Halogató taktikával vádolják 35 ezért. mind.i'ár + kezdetben le akarja szögezni, az albizottság azért ült össze, 'hogy a július 15 ,-i angol tervről tárgyaljon, übben a tekintetben nem *ellárá.sij hanem érdembéli nehézségek merültek fel és az albizottság feladata az érdembeii nehézségek megvizsgálása. Az angol terv kitűnő, a francia javaslat semmiféle tekintetben sem > javitaná . itt51 elte kint ve ( lényegileg már sikerült megegyezést elé rn í az angol terv körül, 33 " • fvolna elejteni ezt & megegyezést, hogy uj tervről kezdjenek tárgyalni! Anglia vezető államfér fiai ismételten nyilvánosan kijelentették, hogy soha nem] .el az angol tervet. } jdJk^&ifr* Bden erre I ^ megiegyezte, hogy a két terv között nincs nagy különbség és a francia javaslat lényegileg az angol terven a laoszit. gzután Gorbin francia megbizott szólalt fel,aki hangoztatta, hogy egységes egésznek kell a francia tervet tekinteni. Sernél i, hogy a kormányok ugyanolyan szellemben felelnek, mint amilyenjszellenben a terv készült. „ /A j*zt a felszólalást vita követte Grandi gróf ás eorbi?, között az angol és k francia terv egymáshoz való viszonyáról. &z a vita körülbelül félcratnosszat tartott, majd £<j|en felolvasta az albizottság szomoatí ülése után kiadott hivatalos közlemény utolsó bekezdését,amelyben a megbizottak ki jelen tették,{megegyezte k abban,hogy a legközeleobi ülé- sen meghallgatják a különböző kormányok válaszát a francia javaslatokra. TXr^i a us/Ln M«n«gua, oktüOer . , Nicaragua kijelentette, hogy a Hondurasszal támadt viszályt a kölcsönös engedmények alapján hajlandó uj döntőbíróság ele terjeszteni. A nyilatkozat hangoztatja a beke fenntartására irányuló akaratot, /MTI/ ORSZÁGOSLEVÉLTÁR