Napi Hírek, 1937. október/1
1937-10-02 [0403]
/Salgótarján. folytatás./ E/ife Bornemissza Géza iparügyi miniszter szélalt fel ezután. Kétségbevonhatatlan igazság, mondotta a miniszter a többi között, hogy az emberi jólétnek és haladásnak alapja az emberi munka. A fizikai munkát és a fizikai munkást hosszú ideig mégsem becsülték meg. Az ókorban rabszolt ák végezték a munkát és a katolikus egyház volt ez első, amely harcot irdetett a munkának és a munkásnak megbecsüléséért és megszüntette az emberiség legnagyobb szegyenét,^rabszoigááágot P A katolicizmus nem gazdasági rendszer, nincs összefűzve egyetlen gazdasági rendszerrel sem, íégis az egyház kezdettől fogva világosan kifejezésre juttatta- azt, miként kell az emberek társadalmi és gazdasági berendezkedését végrehajtani. A rabszolgaságot sem hatalmi eszközökkel szüntette meg az egyház, hanem az emberiség, felfogásának megváltoztatásávalj e felebaráti szeretetnek trónraemelésevel. - A multszázadban, amikor a technika mérföldes lépésekkel haladt előre és amikor a gazdasági rendszer hatalmas változásokon ment keresztül, már-már ugv látszott, mintha ujabb rabszolgaság fenyegetne az emberiséget. Ekkor ket irányból indult meg hatalmas mozgalom az uj rabszolgaság veszedelmének elhárításéra,. Az egyik mozgalom azt tűzte ki célul, hogy megszervezi azokat az embermilliokat,akik rabszolgasorsban érzik magukat es harcra tüzelte őket a társadalom másik fele ellen, ó politika eszközeivel megszerezve a hatalmat igyekezett a munkásság sebeit gyógyítani* Ez a mozgalom osztályharc?t hirdetett ós fel akarta borítani a társadalmi rendet. A másik irány XIII.Leónak;a nagy pápának kezdeményezésére felismerte az egyház régi örök tanítását es azt hirdette, hogy csak tevékeny szeretettel lehet meggyógyítani azokat a sebeket, amelyeket az uj gazdasági és társadalmi rcnc LaJézett elő, csak a krisztusi szeretetnek a gazdasági életben való érvényesítése az az ut, amely tartós és végleges megoldáshoz vezet. n - Azóta hosszú idő tolt el- igy. szemünk előtt a vilagtörténelemnekj talán legizgalmasabb időszaka pergett le. Es ha ezt kérdezzük, hogy e ket mozgalom közül melyiknek köszönhetjük azt. hogy ma erőteljes, hatalmas, szociális gondoskodásnak vagyunk J oui, ezt felelhetjük: nem a szociáldemokráciának, hanem az egyház tanításának./Hosszantartó lelkes taps és éljenzés/ A szociáldemokrácia téves utakon jart, amikor osztályharcot hirdetett és ott, ahol sikerült kezéberagadnia a hatalmat, vagy meg kellett tagadnia programmjat, vagypedig szörnyű katasztrófába zúdította azt az országot, A szociáldemokrácia ellentéteket akart előidézni a társadalomban, viszont azt latjuk, hogy mindazok az alkotások, amelyek a munkás jólétét voltak hivatva szolgálni, csak a munkaadó és munkás szoros, megértő együttműködéséből fakadhatnak és csakis ezek az eredmények tartósak. Sno«den, az angol munkasvezer is leismerte:"Wem a hatalom eszközeivel kikenyszeritett szociális intézkedések tartósak, hanem azok, amelyeket a nép többsége komoly meggyőződésből f^gad elV /Folytatása következik/