Napi Hírek, 1937. október/1
1937-10-14 [0403]
o- Már/tn/Vv Mi s k o 1 c , október 14. Csütörtökön délelőtt adta át rendeltetésének Miskolc uj modern postapalotáját Tersztyánszky Akos államtitkár, a posta vezérigazgatója. Áz avatási ünnepségen Miskolc város egyházi, katonai és polgári elő ke löszei teljes számban megjelentek, A Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter képviseletében megjelent Tersztyánszky Ákos államtitkárt Csikesz Lajos dr. postafőfelügyelo, miskolczi postafőnök fogadta. Szathmáry Ferenc dr. debreceni postafőigazgató üdvözölte a miniszter Képviselőjét és a megjelent előkelőségeket, majd arról beszélt, hogy Miskolc város közönségének sok évtizedes vágya teljesült a postapalota felépitésével. Ezután Tersztvánszky ikos államtitkár mondott avatóbeszédet. Itt a trianoni hatá: közelében - mondotta többek között - legyen ez a ház az alkotó,becsületes magyar munkántik a vára. A mai időkben, amikor a nyugaton és keleten feltörő tüzek lángbaborithat ják egész Európát, ebben a házban a keresztény v: • lágroézet irányítja a dolgozókat. Ennek a világnézetnek első tétele a hit; az'isteni gondviselésbon, az isteni igazságban. Magyarország feltámadását); Az r ál .amtitkár ezután a kereskedelemügyi miniszter nevén átadta rendeltetésének az uj postapalotát, amelyet Reischl Gusztáv tervei szerint az Árva Péter miskolci cég épített, A homlokaat kiképzését Walaer Gyula műegyetemi tanár tervezte, AZ épités költségei fél millió pengőt tesznek ki, a műszaki berendezések további fél millió pengőt igényelnek. Az uj postapalota^egyike Európa legmodernebb ilyen intézményeinek, gáz és bombabiztos óvóhelyekkel van felszerelve és a legteljesebb mértékben kielégíti az alkalmazottak egészségügyi és kényelmi kívánalmait is. A. postahivatal már át is költözött az uj épületbe, A modern,, kétezer előfizető számára méretezett, de né.gyezer előfizető számára bővíthető teljesen automatikus telefonközpont csak a jövő év őszére készül el. /MTI/ o KG/m/Vv Gyöngyös, október 14. MarschalT Ferenc fö-ldmivelósügyi államtitkár utasítására csütörtökön Gyöngyösre érkezett Zombory Bertalan dr. miniszteri tanácsos,, a földmivelésügyi minisztérium borászati osztályának vezetőbe, hogy sürgősen kivizsgálja a gyöngyösi gazdák panaszát, amelyet Temesvary Imre országgyűlési képviselő egy gazdaküldöttség élén juttatott el az állam(/ titkárnoz. A gyöngyösi gaznak azt panaszoltak, hogy az állam kezében levő Magyar Szőlő- és Boréftekesitő Szövetkezet Nagykáta vidékéről rengeteg mustot vásárol és azt a gyöngyösi süritőtelop ekre szállítja. A gyöngyösi gazdák ennek következtében mustjukat és szőlőjüket olcsóbban kénytelené, eladni. Zombory Bertalan dr. miniszteri tanácsos a helyzet megvizsgálása után kijelentette, hogy a nagykátai mustszállitásokat a szövetkezet nyomban megszünteti és a gyöngyösi gazdák mustját maliigandfokonként 0.7 fillérért bármilyen mennyiségoen felveszi, A gyöngyösi szőlősgazdák megelégedéssel fogadták a miniszteri tanácsos ki jelentései t./MTI/ X Tó/Y/Vv M a d rí d , október 14./Havas/ Arunjuez közelében a G'^esta de la Reina szakaszon oktoüe: 12-ike óta heves harcok (folynak, A leghevesebb ütközet szerdán fo^yt le Cuesta de la Reina közelében. A nemzeti csapatok tüzérségük és légi haderejük erős támogatásával nagyarányú támadást inditottak. A köztársasági csapatok nem bírták feltartóztatni a nemzetiek egyre erősbödő nyomását es kénytelenek voltak visszavonulni, A köztársasági hadvezetőség közlése szerint azonban a nemzetieknek ez az előrenyomulás nagy véráldozatba kerüli,