Napi Hírek, 1937. augusztus/2

1937-08-29 [0400]

• J i Y Kö/Kö Salamanca, augusztus 29. A nemzeti rádió jelentése szerint Santander ás a nemzeti ^P^jolország többi része között helyreállították a táviróösszeköttetást. Y Kö/Kc Fa lenci a , augusztus 29. A hadügyminisztérium jelentése szerint a köztársasági csa­patok a keleti harctéren folytat ták előrenyomulásukat és elfoglal ták a Belchittől nyugatra fekvő Casa Rpmaninos és Novia del Hien to fontos hadá­szati pontokat; A Zuera-sza'ka szon is twá) betart a köztáras^'gi c apa tok előrenyomulása. Teruel közelében a köztárasági C33pa tok elfoglalták az üzor hegyet. Az északi harctéren a* ellenség folytatja előrenyomulását San tan dértől nyugati irányban. Az aragóniai hard téren folytatott légi harcok során a köz­társaságiak lelőttek öt nemze ti repülőgépet. Kettő közülük elégett. Két re­pülőtiszt fogságba került. /MTI/ Y Kö/Dn jalamanca, augusztus 29. 1 hivatalos hadiielentes szerint az ellenség több pon­ton támadást kísérelt meg a nemzetiek állásai ellen, de súlyos veszteségek­kel mindenütt kénytelen volt visszavonulni. A santanderi harctéren 3 navarai dandár folytatja előrenyomulását Asturia irányában, k dandár előőrsei szom­baton éj sza ka, anélkül, hogy. ellenállásra, tal ál tak volna , eljutottak Valle de Cabuerniga város elé. /MTI/ Y Kö/Dn ¥ 0 n t p e 1 1 i e r , augusztus 29. A Montpellier közelében levő . arianei fegyházban szomba­ton este lázadás tört ki. Tiz fegyencnek sikerült megszöknie. A szöle vények leütötték az egyik fogházőrt. k vasárnap folyamán hat szökevényt sikerült elfogni. S szombat esti zendülés során a fegyencek összetörték n cellák be-" • rendezését és fel akarták gyirtani a raktárt, valamint az igazgatósági irodát Az orseg nem bírt a megdühödött fegyencekkel, akiket csak a hely színre siető csendőrök, valamint a környékbeli félriasztott lakosság tudott "ui gfékezni, kz ossze^UU^*/3 során több fegyenc megsebesült. flfíÜ/ Y Kö/Dn Tokió, augusztus ? n . , , , .. . tt A belügyminiszter rendeletet adott ki, amelynek értelmé­ben három evi börtönnel su^tiák a rémhirteri esz tőket. /MTT/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁI v v /n TI ' K szekció i. Ao/ön r London, augusztus 29. , , . . , ... .JjSS utasszállító repülőgép éjszaka a Buckingnám-grófságban levő Amersbam közelében lezuhant. A gép két utasa-közül az e^yik meghalt, a másik utas es a gep vezetője súlyosan mégse besül t. /MTI/ — — — •

Next

/
Oldalképek
Tartalom