Napi Hírek, 1937. július/1
1937-07-06 [0397]
o Ba/v~v Rómából jelentik: Áz idén ünneplik meg Olaszországban Galvaninak, a villamosság egyik legelső nagy úttörőjének ketszázadik születése évfordulóját. Ebből az alkalomból Bolognában, Galvani szülővárosában nagy ünnepségek lesznek., amelyek legközelebb már meg is kezdődnek. Kiállitást rendeznek Galvani kézirataiból és tudományos munkaiból, októberben pedig a legkiválóbb olasz és külföldi tudósok részvételével fizikai, rádiumbioioriai és kísérleti élettani kongresszust tartanak Galvani emlékezetére./íí'n/ o Ba/Vv Rómából jelentik: CLodás mo^on gyógyult ki halálos betegségéből Rosa Mauri 47 éves milanói asszony. Evek óta súlyos tödőbajban szenvedett és az orvosok már lemondtak életéről, de állapotában váratlanul javulás következett be és egészen rövid idő alatt teljesen összeszedte magát. Az asszony előadta, hogy egy délután elszunnyadt és eközben azt érezte, hogy valaki a vá-lán megérinti. Ugyanekkor mennyei hangokat hallott, amelyek közölték vele, hogy meg fog gyógyulni. Ugy emlékszik, hogy ebben a pillanatban kinyitotta a szemét es a Szüzanyát látta maga előtt. A látomás csak egy pillanatig tartott, de utána csodálattal állapította meg, hogy balkarját, amely a betegség következtében teljesen megbénult, ismét mozgatni tudja és közérzete is jelentékenyen javult. /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR o Vv/Vv Kolozsvárról jelentik: Kszckci ° Egy kolozsvári fiatal mechanikus heves szerelemre gyulladt egy tizenhatéves fiatal leány irán . A leány anyja azonban a leghata©zottabban kijelentette, hogy nemcsak a leányát nem adja neki, de a fiút házánál sem türi meg többé. A fiatalember ekkor megszöktette a leányt. Az anya feljelentésére a rendőrség kutatta ki a szerelmespárt. Az anya nem sokat teketóriázott: javítóintézetbe tette be a leányát. A vőlegényjelölt, mikor megtudta, hogy szerelmesét a javítóintézetbe vitték, ügyved segítségével az árvaszékhez fordult azzal a kéréssel, hogy miután a szülők nem akarják beleegyezésüket adni, a kiskorúak felett gondoskodó árvaszék tegye lehetővé a házasságot. Az árvaszéki tárgyaláson az ügyvéd hangoztatta, nogy mindenekelőtt azt adta elő ügyfele ^ndes > jócsaIádból származó fiatalember, fedhetetlen előéletű, aki ellen nem esik panasz s amellett ugy a maga, mint jövendőbeli felesege létfenntartását biztosítani tudja. « tárgyalást vezető árvaszéki elnök ekkor az anyához fordult: - Miért nem akarja hozzáaadni lányát ehhez a fiatqlemb érhez? A fiatal özvegyasszony a kérdésre első pillanatban zavarba jött, pillanatokig hallgatott, majd nagynehezen megtette vallomását, kimondta, hogy tiz évig özvegy volt s néhány 5vvel ezelőtt ismerkedett meg a mechanikussal f aki jóllehet fiatalabb volt, komolyan kezdett udvarolni. Fá reérthetetlenül arra tett célzást, hogy feleségül szándékszik venni. Bizalmas viszony fejlődött ki köztük, amely másfél éven át tartott. Ekkor egyszerre csak azt vette észre, hogy "a leány után kezd érdeklődni. íkry napon aztán megkérte a kezét. Érthető, ha a történtek után hallani sem akart erről a házasságról. Az anya vallomását a mechanikus nyilatkozata is^megérő sitette s a birák már éppen visszavonulni készültök, hog$ kimondják az árvaszók beleegyezését a kiskorú leány és a fiatalember házasságához, mikor meglep.; fordulat támadt. A fiatal leány ugyanis, aki a tárgyalás menetét s főleg édesanyja vallomását megdöbbenéssel hallgatta, izgatottan felállott s bejelentette a bíróságnak, hogy mindezekről ő semmit sem tudott s ezek után visszavon mindenÜ, nem akar férjhczmoüüi -ny^, ketbt*séhez« A hoppon maraaó vőlegény jelöltnek nem volt mást mit tenni, minthogy sietve visszavonja: az árvaszékhez t*adott kérését. /MTI/. ,