Napi Hírek, 1937. június/2

1937-06-21 [0396]

A Mstignon-palotából távozó többségi képviselik nevében Campinchi a követkézé kijelentést tette: "Blum miniszterelnök a Matignon-palotába kérette a több­ségi balpérti osoportok vezetőit. A miniszterelnök közölte velünk, hogy felveti a kérdést : vájjon a koimány nyujtsa-e be az uj pénzügyi javaslatot , vagy pefiág vonja-e vissza a jelenlegi javaslatot. Hosszabb tanácskozás után, amelynek sorén a jelenlevő képviselők mindegyike részletesen kifejtette véleményét; a kormány elh3tár6zta, hogy a köztársasági elnöknek benyújtja lemondás át." Blum miniszterelnök hajnali 2 óra 35 perckor fogadta az újságírókat , akik előtt megérősi tette a kormány lemondásának hiret és a követKezőket jelentette ki: -Hosszú tanácskozás után a kormány elhatározta lemondását. A Perrier által benyújtott ellenjavaslat feletti szavazás eredményének mér­legelése .után semmi remény nem maradt arra, hogy a szenátus megszavazza a képviselőház ballldali pártjai által vasárnap reggel kidolgozott javaslatod,' amely e pártok véleménye szerint a végső hatáMt Jelentette; az-alkudozásnak. -Tekintettel arra, hogy a feltétlenül elengedhetetlen eszközök nem állnak 3 'rendéÍKeaSsíinkre\ kényteienek vagyunk visszavonulni. Mielőtt azonban elválnánk, legőszintébb köszönetemet fejezem ki a kömény tagjainak nevében a képvis előnázi többségnek s a szenátusban ülő híveinknek, akik nagy állhatatossággal és következetességgel támogatták erőfeszítésein­ket. . A baloldali tömörülés kebelében egyesült választókhoz pedig azzal a nyomatékos felhívással fordulunk, hogy őrizzék meg teljes mértékben nyugalmukat és hidegvérüket. Kérjük ." valamennyi . barátun­kat, értsék meg a helyzetet és legyenek bizalommal irántunk. /MTI/ Y Bl/Tó/Szj Salamanca, június 21. /Havas/ ' v/ J A főhadiszállás hivatalos jelentése szerint a bis­cayai frontén a nemzeti csapatok vasárnap folytatták előrenyomulásukat. El­foglalták Amurrio községet és a községtől nyugatra lévő magaslatokat, átha­laStaKLlodión és a jelentés kiadásának időpont iában még folytattak az előre­haladást. A köztársasági miliciának több mint 500 tagja atpártplt a nemze­ti ékhez. A salaüuncai rádió jelentése szerint Franco tábornok vasárnap Bilbooban volt, ~hol Davila és Lopez Quinto tábornokok és az északi h>rcterek hadosztályparancsnokai fogadták valamennyi hadtest küldöttségének, a falangistáknak és más szervezeteknek jelenlétéb.n. A főparancsnok a öego­nai székesegyházban a Mária-cltárhoz járult hálaadó imára, azután a néptö­meg ünneplése közben körutat tett a varosban. /MTI/ —. — , /„ é i- . oi AJ / ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Y Bl/Tó/Szi P á r í s, június 21. /Havas/ 1 üi ' i0 ' ÖZ 3 f) oriot képviselő a képviselőház elnökéhez iSrtítfott levőiében lemondott mandátumáról, hogy minden ideiét az ország kommunista­ellenes tényezőinek megszervezésére fordítsa. ^1/ —.— Y Bl/Tó/3Zi Berlin, június 21. , n , t A német Himalaya-expedició katasztrófájának híre mély szomoruságt t keltett német hegymászó és tudományos körökben. A tudósok, akiket a lavinaomlás eltemetett, valamennyien kipróbált hegymászók voltdfc ós legnagyobbraszben tagjai voltak a megelőző Nanga Parbat expedíciónak is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom