Napi Hírek, 1937. június/2

1937-06-19 [0396]

/Szenátus 'ülésének folytatása,/WA/Wa/fe Az üzérkedés elleni hadjáratunk már eleve kudarcot vall, ha cselekvési sza­badságunkat korlátozzák, A szocialista szenátorok és a baloldali demokrata szenátorok egyrésze nagy tapssal fogadta a pénzügyminiszter beszédét, Jeanneney elnök ezután felolvasta a felhatalmazási javaslati nak azt a módosított szövegét, amelyet a szenátus pénzügyi bizottsága legu­tóbb elfogadott, Perrier radikális-szocialista szenátor több társa nevében azt indítványozta, hogy a felhatalmazási Javaslatot a szenátus abban az alakjában tárgyalja le, ahogy azt a képviselőház elfogacta. Véleménye szerint ugyanis a szenátus régebben is teljesen széleskörű felhatalmazást adott a kormányoknak. Blum miniszterelnök rövid felszólalásában azt kérte, hogy a szenátus Perrier szenátor javaslatát f oogadia el. - A felhatalmazási törvényjavaslat most már a bizalmat­lanság javaslata lett - mondotta a többi cózött, Igy tulajdonképpen a képviselőházban merülnek fel majd nehézségek, ha a képviselőház elé kerUl a szenátus által módosított javaslat. Már töDb beszédemben hangoztattam, hogy a kormány mindenáron véget akar vetni az évók óta fennálló pénzügyi zűr­zavarnak. Ez a helyzet nem tartható fenn többé. A pénzügyi bajok nem idéz­hetik agyán elö a nemzet lösszeomlását, de nagy mértékben elősegíthetik azt ' ' /Folyt, köv./ 0 Y Tó/Tó/K Paris, június 19. /Havas/ A szenátus Perrier radikális-szocialista szenátor javasla­tát 188 szabazattal 72 szavazat ellenében elvetette, /MTI/ —— ——• . • ftncr/ í ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom