Napi Hírek, 1937. június/2
1937-06-18 [0396]
A Kö/vi P á r i s, június 18./Magvar 'Távirati írod a/ A Bilbaót körülzáró félkor tegnap ismét szükexbbrc szorult de a burgosi főhadiszálláson kijelentették, hogy a város elfoglalása sem 24, sem 48 óra. alatt nem fog bekövetkezni, A nemzeti hadak már eddig is bevonulhattak volna a városba, dc Franco meg akarja kímélni uilbaot az utcai harcok borzalmaitól. A nemzeti hadvezetőség közvetlen célja az, hogy teljesen körülzárja Bilbaót, a várost elszigetelje és igy megadásra kényszerítse. A ka in Saint Jean de Luz-i jelentése szerint a Bilbaoból érkező menekülők elmondották, hogy a köztársasági hadvezetőség utcai torlaszodat épített és a vé. sörig védeni kívánja Bilbaót. Y Té/Dn/ T 1 Paris, június 18. Az Oeuvre' oorlini hivatalos helyről származó értesülései'rc hivatkozva azt állítja, hogy Beck tábornok párisi látogatásánál: az a fo célja, hogy bejelentse a német birodalom elhatározását, amely szerint Kémet ország hajlandó résztvenni a fegyver 1 * ezés korlátozásáról tárgyaié nemzetközi értekezleten. Ugyanakkor azonban jelezni fogja azt Is, nogv Németország felfogása szerint csak akkor lehot hasznos technikai megállapodásokat létesíteni, ha Franciaország elejti a francia-szcv jot szerződést./ TI/ rr Té/Da/Vi Bel g r á d. június 18./Avala/ A 1 is antant-államok miniszterelnökeinek értekezletéről kiadott hivatalos közlemény oly későn jutott el a sajtóhoz, hogy a ma reggeli lapok még nem fűzhettek hozzá megjegyzéseket. A címekben és alcímekben azonban kidomborít ják. hogy a kisantantállamok között megegyezés jött létre a dunamedencei államok együttműködésének a többi érdékelt hatalommal együttesen biztosítandó megvalósításáról, kiemelik to- vábbá. hogy a kisantantnak szilárd elhatározása, hogy hü marad a népszövetság alapokmányához és'qsak olyan esetleges módosításhoz járul hozzá, amely azt megérő siti./MTI/ 0 Vf/ML/' rr i Szómba t h o 1 y, június 18. Hosszupereszteg vasmegyei községben Lcitgéb Dezső 16-éves )> béres játszani kezdett a nyel ével lefelé akasztott fage-reblyévol ás -iwaÁaZ annak agai közé dugta , ahonnan aztán nem tudott szabadulni., Hosszas kínlódás után megfulladt. A boncolás megállapította., hogy elkeseredett küzdelmet folytatott életéért, dc nem tudott szabadulni a gereblyenyél szorításából./MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció 0 W/ML/Vi & y ö n g y ö s, június 18. : . Sza tmári Ferenc 14-éves munkásfiu villanygéppel a cseresznye•külföldi szállításához használt faládikókra a Hungária jelzést égette. Munka kőében az esőtől átázott földön állva megérintottena magasfoszoltségü villanyvc' zctéket, amely halálra sújtotta. A vizsgálat megindult./hll/