Napi Hírek, 1937. május/2

1937-05-24 [0394]

Ssa/Vv Szentendre, május 24. A vasárnapi vihar következtében Pomáz és Szentendre között sa-gszakadt a helyiérdekű közlekedés és a forgalmat társasgépkocsikon bonyo­lítják le. A vasúti töltést ugyanis mintegy ötven méteres szakaszon elmosta a hegyekre" 1 , alázúduló áradat és a síneket fel kellett szedni. Az ország­úton réggel a társasgépkocsiknak még sok helyen a vizén kellett átgázolniuk, de délutaniá a helyzet már enyhült. Néhol az országút mentén a vi" hetven centiméteréé magasságban állott, úgyhogy a búzatáblákból csak a kalász látszott. D'lutánra a vizet már sikerült levezetni, mert az egyik vbzleveze­tőcsatorna gátiát átvágták és igy a földeken felgyülemlett vizet a Duna irányába terelték. Az áradástól különösen a Pomé7-Szentendre közötti vidék szenvedett, mert ezen a Duna felé lejtő területen át zúdult le a hegyekről a viz. Mindamellett remélhető, hogy a búzatáblákban nem lesz nagy kar. Az Ítéletidő pusztításai uz égés? környéken még láthatók. Ledöntött téglakerítésük, árokba sodort gépkocsik, elszakított drótk rité­sek, kitépett fiatul fák, az országutat bori tó sárrátog jelzi a szél és a viz pusztítását. /MTI/ Sza/üzj Helyreigazítás: Mai 18-ik kiadásunk római hírének első bekezdését kérjük követ­kezőképen h elyesbiteni: ~ A n La Nazione' 1 cimü lap sienai krónikajában a külföldi egyetemi hallgatók szakosztályának / G-ruppo Universi tari© Faecista/ küttur tevékenységéről számol be s többi köpött a következőket irja: stb.,stb. /MTI/ — •— 0- Srj/Szj Bel g r á d, május 24. /Magyar Távirati Iroda/ Belgrálot tegnap éjszaka szélviharral és jégesővel ve gyes felhőszakadás lepte meg. Az Ítéletidő oly nagy mérvű volt, hogy emberemlé­kezet óta nem akad rá példa. A vihar minaen előjel nélkül, éjsz'ka három órakor tört ki. A ciklon óránkénti szélsebessége 79 kilométer volt, és ez a 3zélfergeteg roppant mérvű pusztítást vitt véghez Belgrádban és a fővá­ros környékén. Háztetőket szaggatott, le, gyárkeményeket tört derékon és az ugyanekkor a városra nuduló jegese, úgyszólván nem hagyott épen ablakot* A dio sőt ludtojásnyi nagyságú jégdarabok tünkre verték a környékbeli ve­téseket, a a fákról még az ágakat is leborotválták. A felhőszakadás axuf ira lehűtötte a levegőt, hogy a főváros utcáit vastagon boritó jégréteg még reggelre sem olvadt el es a köztisztasági hivatalnak külön munka sc soprto ka t kellett kivezényelnie, hogy eltakarítsák ezt a csu^ós forgalmi akadályt. Az árnyékosabb helyeken meg a ma esti órákban is lehetett jeget találni. A belgrádi meteorolgiai intézet jelentése szerint a városra a felhőszaka­dás 12 és 1/2 milliari liter vizet zúdított. Ugyanekkor az ország többi részéről is nagymérvű -ivatarokat és áradásokat jelentenek. OKwiiusUA^HAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom