Napi Hírek, 1937. május/2

1937-05-22 [0394]

I Ve/?e/Vi V a 1 e n c i a, máius 22. A kormány tagjai pénteken este minisztertanácsét tar­tottak és elhatározták, hogy bizottságot küldenek ki Malaga eleste kö­rülményeinek kiderítésére. A külügyminiszter beielentete, hogy a kulfoMi demokrata országokban kedvezően fogadták az ui Kormány megalakulásáról érkező hireket. A minisztertanács foglalkozott azokkal a gibraltári hi­rekkel, amelyek szerint közvetitő tárgyalások indulnának meg a nemzeti és a valenciai kormány között. A kormány kijelentette, hogy addig nem­megy bele béketárgyalásokba, amig a felkelőket teljesen le nem győzi. • I VeA/e/Vi Madrid, május 22. • A köztársasági csapatok kézponti hadvezetősegenek közleménye szerint a köztársasági hadak Guipuzcoától északra fontos állások birtokába jutottak és az ellenségnek súlyos károkat okozta^. Astoriában Averilla közelében több helyen felrobbantották a nemzetiek kezén levő Bilbao és Larobla közötti vasútvonalai. A köztársasági csapatok a Franci a-Hidnál szétszórtai egy tankok támogatásával érkezett nemzeti különítményt, amely az Egyetemi Negyedben befészkelt nemzeti csapatoknak akart élelmiszert és hadianya­got' szállitani. Háromnegyed óra hosszat tartó harc után a szállitmány nagy része a köztársasági csapatok,birtokába került és csak néhány teher­gépkocsi érte el a nemzetiek vonalát. A kormány csapatai elfoglalták a castiliai ás la co runai ut keresztezésénél fekvő "Kubai Házat"^ amely fontos hadászati pont. Pénteken a köztársasági csapatok egyik vadászrepülőgépe harcba keveredett két nemzeti bombavető repülőgéppel, A harcban két nem­zeti repülő megsebesült. A nemzeti repülőgépek pénteken háromizben is bombázták Almoriát. Néhány bomba a mólóra esett és megesobesitette az I. Jaime páncélos töcb tengerészét./MTI/ Y Ye/Ve/Vi M o s z k v a, május 22./Szovjet Távirati Iroda/ A Schmidt Ottó akadémiai tag vezetésével elindult repülő kutató-csoport pénteken délelőtt 11 óra tájban átrepült az Északi Sark felett és : félóra múlva simán, leszállt az Z szaki t Sarktól • husz kilométernyire nyugatra, a Rudolf-szigettől délre fekvő jégmezőn./MTl/ íoy Y 7e/Ve/\7i S t o c k h o 1 m, május 22. Sandler külügyminiszter-Berlinbe utazott, ügynapi ottartózkodás után folytatja útját G-cnfbo./MTl/ rt „ , J J J A ' . ORSZÁGOS LEVÉLTÁR T Ve/^o/Vi Salamanca, május 22 Kszckció A nemzeti csapatok főhadiszállásának hivatalos közle­mény jelenti, hogy a nemzeti hadak a rossz idő ellenére is némileg előre­nyomultak'a biscayai szakaszon, állásaik most már csak másfél,kilóméter­nyire vannak Munguiától. A városból magas füstoszlop emelkedik az égnek, ami arra mutat, hogy a köztársasági hadak felgyújtották Munguiát is. Pénteken délelőtt egy köztársasági repülőgép bombákat dobott Burgosra. A bombák egy^embert megöltek és öb'bet megseb esi tettek. A nemzeti rádióállomás a követkézé hivatalos jegyzéket közölte: A vörös, rádióállomások közleményei sze?.int a köztársasági csapatok fogságába.esett.két nemzeti,légionista repülőt halálra. Ítéltek ás ki fogják ve^eoni,. Amennyiben ez a, hadi törvények ellenere.megtörténne 1 ' a „nemzeti . o;mp ótok sem kegyelmeznek a nemzeti bírósagok ele kerulo vöiős íoglvoknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom