Napi Hírek, 1937. május/2
1937-05-20 [0394]
o- J/IQ./K G y o r, május 20. Gy5r szabad királyi varos törvényhatósági bizottsága csütörtökön délután rendes közgyűlést tartott, amelyen a Széli József belügyminiszter kinevezéséről szóló leirattal kapcsolatban Fekete Kálmán törvényhatósági bizottsági tag indítványozta, hogy az uj belügyminisztert a törvényhatóság támogatásáról es bizalmáról biztosítsa és feliratban üdvözölje. Malasite Géza országgyűlési képvisel", bizottsági tag kijelentette, hogy a szociáldemokraták nem szoktak ugyan bizalmat előlegezni a minisztereknej, ezúttal azonban a maga részéről is hozzájárul az irrfi tványhoz, mert az uj Del ügymini sztártól reméli, hogy több megértest tanusit majd a városok anyagi ügyei iránt. A két felszólalás után az indítványt egyhangú helyesléssel elfogadták. Ezután a törvényhatósági bizottságban megüresedett két örökös tagsági hilyre egyhangúan Breyer István gyeri megyéspüspököt és Kapi Béla dunántúli evangélikus püspököt választottak meg. A továbbiak során elhatározna a közgyűlés, hogy a Gy'ri Lloyd általános Kereskedelmi Testület beadványa alapján feliratban Iféri a kormánytól március 15-ének ipari munkastüneti nappá valc nyilvánítását . /MTI/ o- Ha/K § József királyi heroeg, tábornagy és Auguszta kitrályi hercoeasszony ebédje előtt bemutatták az olasz királynak és királynőnek József *erene f "íierceg és Anna főhercegasszony gyermekaét. Az olasz királyi pár naryon kedves ajándékokkal lepte mag a három kis főhercegnőt és a ket kis f^hercegat. Mi naagaiknak bonbonnal töltött hatalmas selyemkosarat adte k s mindegyik kosár tetején egy arapry karkötőóra csillogott. Eléna királyné és császárné keresztlányának," a kis Ilona főhercegnőnek külön ajándékot is adott: lapis lazulivál, zafírral és más drágakövekkel kirakott kristályból készült Szűz Mária-oltárt. /MTI/ Cp KU/KU/K iá :é o s, május 20. A bécsi polgári bíróság e lutxxsitotta a Sehmidt Miksa bu'orgyáros végrendelete ellen beadott kifogásokat. A-bíróság nem találta helytállónak az elhunyt unokanővérének. Dorskovics Hertának azt az állítását, hogy a végrencelet aláírásakor Schmidt Miksa Ítélőképessége már meg volt gyengülve. /MTI/ W Ha/Vy/K Bern, május 20. Etter szövetségi tanácsos ma njdtotta meg a berni egyotem dísztermében a nemzetközi gyógyaszafti nagygyűlést. A nagygyűlésen tizennyolc nemzet képviselni voltak jelen. /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Y Tó/l/K B r U ss z el, május . 20./Havas/ Jólértesült körökben ugy tudják, hogy Van Zeeland miniszterelnök június 11-^n indul el Brüsszelből NewYorkba. A miniszterelnök Oherbourgig vonattal megy, ott pedig átszáll a Berengária gőzösre. Van Zeeland NewYorkból Ifeshingtonba folytatja útját és ott megbeszélést folytat Rossevdrt elnökkel, mégpedig faként a világgazdasági helyzetről. /MTI/