Napi Hírek, 1937. május/1

1937-05-05 [0393]

X Tó/Tó/Vi Róma, máius 5. Neurath báró német birodalmi külügyminiszter elutazása­előtt hosszabb nyilatkozatot tett a Stefani-iroda munkatársa előtt, Min­denekelőtt meleg'köszönetet mondott azért a fogadtatásért, amelyben az uj olasz birodalom fővárosában részesült, Minden várakozásomat felül­múlta ez a fogadtatás - mondotta a német külügyminiszter, majd Így foly­taiig: - A barátság ós rokonszenv légkörében, amelyet egész romai tartózkodásom során éreztem, megállapíthattam, hogy a két nép kölcsö­nös megértése most már valósággá vált. Ez pedig legjobb elöl eltétele annak/hogy sikeresen folytathassuk a hsrcot az Európát fenyegető anar­chizmus és bolsevizmus ellen. Meggyőződésom szerint a kölcsönös megér­tésnek ez a megvalósítása nagyreszben az olasz sajtó tevékenységének tulajdonítható. Az olasz sajté példaadó módon teljesíti azt a magasztos hivatást, hogy megbékélést hozzon létre a népek között. Most, amikor Németország es Olaszország ellen a nemzetközi sajtó rágalomhadjára­tot folytat, ki kell jelentenem, hogy egész Európa javát szolgálná, ha ez a rágalomhadjárat megszűnnék és az egész nemzetközi sajtó minden erejét a népek közeledésének előmozdítására szentelné. Amikor ezt a véleményemet fejezem ki, nagyon jól tudom, hogy ebben a felelősségtudó nagy államférfiak, mint Mussolini és Hitler véleményét juttatom kifeje­zésre. Tudom az", is, hogy már más kormányok is felismerték, milyen nagy szükség lenne arra , hogy megszabadítsák üurópát a nemzetközi kutmérge­zéstol, mert ez Európa 'javát szolgálná. A légkör megtisztítása lenne a béke fenntartásánál legigazibb előfeltétele. Erre várunk már majdnem husz év óta. A miniszter ezután arra kérte az újságírót, továbbítsa az olaszosajtóhoz azt a kívánságát, hogy folytassa továbbra is kitartóan p küzdőimet az Olaszország és Nemetország ellen irányuló rágalomhad járat ellen. Örömmel emlékezett meg arról, hogy az olasz sajté hűen teljesíti hivatását, ami abban jut leginkább kifejezésre, hogv Németország es Olaszország nézeteinek azonosságát állandóan hangsúlyozz?, Római tárgya­lásaim során meggyőződtem arról - mondotta befejezésül - hogy a rérap­berlini tengely továbbra is a legkiválóbb módon' működik, ez pedig nem­csak a két nemzet, hanem egész Európa javát jelenti ./MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció C V/Vi/Vi B é c s, május 5. N A rendőrség Hietzingbon teljesen berendezett hamispénzgyártó műhelyt talált és letartóztatta annak tulajdonosát, Grundmann Ágoston 52-éves kőnyomdászt. Grundmannt, aki 1920-ban sikertelen merényletet kí­sérelt tnog ..pgner-Jauregg osztrák Nobel-díjas tanár ellen, mint bankjegy­hamisítót már ezelőtt leleplezték és meg is büntették. Ezúttal több hamis 20-schillinges bankjegyet találtak nála. kihallgatásakor Gruddmann bevallotta, hogy eddig 400 darab hamisított bankjegyet gyártott, őzökből azonban csupán körülbelül husz darabot ho­zott forgalomba . Néhány évvel ezelőtt Grundmann kémkedési bűnügybe is keve­redett és emiatt h^thavi súlyos börtönre ítélték./MTI/ I Té/Y/Vi B i s,c a y a i arcvonal május 5 4 /Hava$/ Az egész biscayai arcvonalon kedden n-m folytak le fontosabb hadmüvei-tok. Mindössze kisebb tüzérségi párbaj volt. Északon a Bormao­szakaszon a nemzeti csapatok kiegyenesítették állásaikat ős kissé előre­nyomultak./™/ - - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom