Napi Hírek, 1937. március/2
1937-03-29 [0390]
© K/t-- iar lii izél, március 29 ./Magyar Távirati Iroda./ Most folytak le 3rUaszaIben az "Yeaye- nemzetközi hegedűverseny" selejtezői és közép'qgptője. A zsűriben néhai ríubay Jenő helyett kertiér ándre, a róla nevezett kvar tett vezetője képviseli Magyarországot, A második zsűrit^ ozigeti József' hegedűművész, aki azonban csak a dönt-mérkczésekr e érkezik mag. A magyar versenyzők közül csak Virovay rióbert juto. t a döntőbe. Gertler Endre az eddig lefolyt versnnyekről a következőkben nyila tkozott: , . , . - A verseny színvonala a lehető legmagasabb, a rendezés is kifogástalan. A zsűrinek nehéz-a feladó ta, mert egész sor hegsdüBZseni vesz részt a versenyen, részletesen még nem nyila tkozhat om, ehez be kell vámunk a verseny végét. - Annyit azonban már most is elmondhatok, hogy az oroszok öt jobbnál-jobb hegedűssel képv ise lte tik mag uka t a versenyén. Magyarországot Virovay Róbart nagyszerűen képviseli, boldog vagyok, hogy bejutott a döntőbe. - Virovay a selejtezőben és az elődöntőben nagy sikerrel szerepelt és nagy feltűnést keltett. Sikereit meg is érdemelte, mert nagyszerűen játszott és tényleg nagy és ritka tehetség. A legjabb kondiciőban van s azt hiszem, remélhetjük, hogy a közali napokban ne gy dicsős'get v iv ki « magyaroknak, A döntőmarkőzéskedden kezdődnek és három napig t rtam k. - Erzsébet királyné, aki inkognitóba-) a legnagyobb figyelemmel kis'rí páholyából a versenyt, a legn^gyobb^elismerossel nyilatkozott nekem Virovay játékáról. w fc—»^—• mm mm Hm mm o H/L M akó, március 29. Zsiga László negyvenkétéves kereskedő a Szeged felé kirobogó motorosvonat elé vetette magát. A vonat mindkét lábát levágta, AZ őrszemes rendőr találta meg a hatalmás vértócsában eszméletlenül heverő embert. A mentők kórhá zba' szálli tották, ahol rövidesen megha It ./MTI./ o- Íi/L Pestszent lőr.inc, március 29. Húsvéthétfőn reggel az lllői-uton a villamos elé^futott Szabó Antal tizéves tanuló. A kocsi elkapta, a deszkák alá került. Súlyos sérülésekkel és agyrázkódással szállították a Szent István kórházba ./MTI./ o- H/L Kis p e s t, március 29. Húsvéthétfőn hajnalban a Zrinyi-utca 8C. számú ház előtt eszméletlen állapotban találtak egy huszonötév körüli jólöltözött férfiút. A mentők mérgezést állapítottak meg. Kihallgatni nem lehetett, személy/azonossági iratodat nem találtak nála. Beszállították a Rókus-kórházba. A rendőrség megindította a vizsgálatot ./MTI./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció o E/L § A Ütvmányzc* és felesége húsvétvasárnap végignézte a Városi Színházb'n Kálnán Irar e Josephine császárné op? r ett jé* . A kormányzó az előadás után Kál-án Imrének és Föld Aurél igazgatónak elismerését feszté ki - tökéletes előadás és a pazar kiállitás felett ./MTI./