Napi Hírek, 1937. március/2
1937-03-29 [0390]
TT Ku/Dn Belgrád, március 28. /Avala/ A lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a kedvező fogadtatásnak, amelyben a nemzetközi sajté Ciano. gróf belgrádi tárgyalásainak eredményét részesítette. A Vreme hangsúlyozza, hogy (ilaszoiszág és Jugoszlávia között sikerült helyreállítani a jó szomszédi viszonyt és ezen felül azt a baráti légkört, amely a két állam jövőbeli kapcsolataira mérvadó lesz. Az olasz-jugoszláv barátság nem jelenti azt, mintha a két szerződő fél szakitana eddigi bevált barátaival. Az. uj egyezmény nem csökkenti a fennálló szerződések és egyezmények értékét. A jugoszláv—*lasz megállapodás nem irányul senki ellen- -&em. /MTl/ X Ku/Dn New York, március 28. A rendőrség megtalálta a rejtélyes körülmények között eltűnt Vaciroa József holttestét. A gyilkosok a holttestet Vacirca lakásának közelében ásták el. Az áldozat a munkásszövetség titkárának fia. A gyilkosság inditóokát még nem sikerült tisztázni, /MTI/ X E/ln Brüsszel , március 28. A brüsszeli biróság most hozta meg Ítéletét abban a perben, amelyet különböző szocialista szakszervezeti tagok ellen a valenciai kormány számára szállitott fegyverek ügyében indított az ügyészség. Jouhauxnak, a francia általános munkásszövetség főtitkárának fiát / egy hónapi fogházra és pénzbüntetésre Ítélték. A többi vádlott ugyancsak kisebb-nagyobb fogházbüntetést kapott. /MTl/ Y Sza/Dn Vatikánváros , március 28. Húsvét vasárnap reggelén a Szent Péter-templomban tartott ünnepélyes nagymisén 60.000 hivő, közöttük igen sok idegen vett részt. A pápa ez alkalommal jelent meg első izben hosszú és súlyos betegsége után a nyilvánosság előtt. A székesegyházat a kapuk megnyitása után azonnal hatalmas tömeg lepte el. Néhány perccel tiz óra után hagyta el a pápa magánlakosztályát, hogy helyet foglaljon hordozható trónszékén*. A trónszékből a pápa a Szent Sebestyén-Kápolnánál szállott ki, ahol a biborosok és a pápai kápolna papjai várjják, A gazdag diszitésü egyházi yuhák felcltése után a Szentatya a "Sedia gestatoria"-ra ült és megalakult a menet. Az ezüst pápai trombiták hangjai mellett érkezett meg Pius pápa a bazilikába. A tengernyi ember viharos tapssal és lelkesedéssel üdvözölte a Szentatyát és a megható kép felejthetetlen maraat a j c— lonlevők számára. A hatalmas boltivek alatt minden nyelven "Éljen a Pápa!" kiáltások hallatszottak. ' . Lelkes ünneplés kisérte végig a pápát, amíg az oltárig haladt. A Szentatya arcán meglátszanak a négyhónanós szenvedés nyomai és a hivők seregét lassú kézmozdulattal alkotta meg Az oltár előtt a pápa trónszékébe ült s végi fc hallgatta a szentmiset, amely.t különleges engedély alapján Granito Pignatelli . : biooros mondott. A feisét hangszórokon közvetítették a hivők ezreinek, akik mar nem fértek be a templomba. /MTl/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR