Napi Hírek, 1937. március/2

1937-03-26 [0390]

0 Da Kolozsvár, március 26. A kolozsvári egyetem bölcsészeti karának legutóbbi dékán­választásán Dragan Nicolae dr. egyetemi tanárt és polgármestert választot­ták meg. Ghibu Oaisifor egyetemi tanár felebbezést nyújtott be a közokta­tásügyi minisztériumhoz és tiltakozott Dragan megválasztása ellen. A feleb­bezésben az uj dékán ellen súlyos vádakat emelt. Többi között kitért arra a szerepre is, amelyet Dragan a katolikus statusnak az állammal folytatott perében játszott. A felebbezésre a dékán részletes emlékiratokban válaszolt, egyben fegyelmi vizsgalatot kért maga ellen. Ugyanakkor a minisztérium hoz­zájárulásával rágalmazás és becsületsértés óimén pert inditott Ghibu Oni­sifor ellen. Az ügyet most tárgyalta a kolozsvári törvényszék. Ghibu Onisifor a tárgyaláson nem jelent meg. Dragan Nioolae dr. védőbeszédében megdöntötte az ellene felhozott vádakat. A törvényszék közel egyórás ta­nácskozás után Ghibu Onisifort rágalmazásért és becsületsértésért négyezer lei fő- és egyezer lei mellékbüntetésre Ítélte, ezenkívül kötelezte megrá­galmazott tanártársa javára egy lei erkölcsi kártérítésre is. /MTI/ 0 Dn Temesvár, március 26. A romániai német néptanács a nemzeti munka védelméről szó­ló törvényjav slat módositásával kapcsolatosan nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat rámutat arra,, hogy az lkot mán y t az ország minden alaptörvénye ­és a békeszerződés is tekintet nélkül a vallásra és népi hovatartozásra va­lamennyi állampolgárnak egyenlő jogokat, és szabadságokat biztosit. Most mégis törvényjavaslat van készülőben a kisebbségeknek a gazdasági vállala­toknál való alkalmazása . korlátozásáról. Ez - mondja a nyilatkozat - nemcsak a legsúlyosabb beavatkozást jelentené életjogainkba és munkanélkülivé tenné népünk sokezer tagját, iianem megrázkódtatásnak ten­né ki országunk egész gazdasági életét is. Felhívással fordulunk az ország és a román nép összes felelős tényezőihez, hogy ilyen törvény létrejöttét, semmi körülmények között ne engedjék. Azok, akik az alkotmány biztositéka ellenére elv sztenék legelemibb jogaikat, súlyosan megrendülnének állam­polgári érzelmeikben. Ilyen lelkiállapot soha nem vezet az államrend m. g­szilárditására. Hasznot ebből osak a bolsevikiek húznának. Ameddig olyan alaptételnek hódolnak, hogy egy nép csak más népek erőszakos hattérbtszc— ritásával fejlődhetik, addig olyan állapotok keletkeznek, amelyek végered­ménybe/! a bolsevizmusra vezetnek. Végül kijelenti a nyilatkozat, hogy a néptanács az összes törvényadta lehetőséget felhasználja a népet fenyegető csapás elhárítására- /MTi/ r»_«».^«« ORSZÁGOS LEVÉLTÁR o- Ta/Dn Varsó , március 26. /Magyar Távirati Iroda/ Kvckció ­Az Ilustrowanny Kurjer Codzienny !, A cseh ut a szovjet fdé" cimmel a következőket irja: A csehek a háború előtt a román befolyásoknak engedtek utat, a háború után azonban Csehország egyre nagyobb barátságot mu­tatott a szovjethez. Végül katonai egyezményt is kötött vele, aminek követ­keztében a szovjetnek Csehszlovákiában sok repülőtámasz.pontja is van. De ez nem elegendő a cseheknek. Mindenáron szeretnék Szovgetoroszország natárait is közel hozni Csehországhoz. Ezt előbb diplomáciai uton kisérelték meg és Ro­mániával kacérkodtak. ííint ismeretes, Titulescu késznek nyilatkozott az orosz csapatok Románián való átvonulását engedélyezni. Mióta azonban Titulescu nem számit Romániában és ez a terv hajótörést szenvedett, a csehek más úton-módon próbálkoznak. Elnemzetletlenitik és elosehesitik a legfontosabb pontok • í román lakosságát. Ugyanez vonatkozik a lengyel hegyi lakosságra is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom