Napi Hírek, 1937. március/2
1937-03-22 [0390]
X Bl/Vh T r i p o 1 i, március 21. /Stefani/ Á Duce virágvasárnap délelőtt a kormányzósági palotában fogadta az olasz lapok kiküldött kiilöntudositóit és azokat az Írókat,^ - közöttük Bontempelli Ojetti és Marinetti akadémikusakat -, akik egész libiai utján kise rétében voltak. Mussolini meleg hangon elisneróst nyilvánította az elmúlt napokban kifejtett munkásságukért, amelyet igen élénken figyelemmel kisért, fölhivta azután az olasz sajtót, hogy mindig több gonddal foglalkozzanak a birodalom tervével. Ezután több irányelvet adott az olasz hirlapirók számára . akiknek az a kényes és jelentős f el adatuk, hogy kialakítsák a birodalmi öntudatot. A Duce azután újból kifejezést adoti az olasz újságírók iránti rokonszenvének és bajtársi érzületének. /MTl/ Y Bl/Vn M a d r i d, március 21./Havas/ A védelmi tanács hivatalos közleménye szerinta Guadalajara szakaszon teljes sikerrel folynaK a hadműveletek. A kormánycsapatok erődítik az ujabban meghóditott állásokat és gondoskodnak az utánpótlás minden ágának megszervezéserői. A hadeszlopok előrehaladása normálisan folyik. Á délelőtt folyamán szerencsés hadmüve let ékkel sikerült Yaldemoso de Tajunát elfoglalni. t . 61 foglyot ejtettek, jelentékeny menynyi ségü hadi anyagot és élelmiszerkészletét zsákmányoltak. A kormánvesapatos hangulata igen emelkedett. A többi frontszakaszrúl nincs jele nteni valór/MTI/ f Bl/Vn Oslo, március 21. btauriing dán miniszterelnök ma Oslóban mondott beszédében kijelentetne, hogy az oslai egyezmény aláírásának ' ós a most folyó tárgyalásoknak alánjául szolgáló elvek iránt teljes rokonszenvvel viseltetik. Igen nagyra értékeli Colijn kezdeményezését a legutóbbi hágai értekezlettél kapcsolatosan. Helyénvalónak tartja, hogy az északi államok közötti fcer.es- k delem kifejlesztése és a kölcsönös támogatás érdekében mind politikai , mind gazdasági megbeszéléseket folytassanak, bár nézete szerint az elérhető eredmények korlátozottak. Az északi, államok ereje nem fegyverkezésükben, hanem erkölcsi összetartásokban rejlik. Szerinte a védelmi szövetségek egy letűnt romantikus kor kísértetei. Ezt az utat nem fogiák követni. " / m ; 1../ Y Bl/Vn Lipcse, március 21./Havas/ .-• ' Hunger dr v i volt szász miniszterelnök, aki a birodalmi gvülésépUletenek felgyújtásayal kapcsolatos pörben tárgvaló törvényszék elnöke volt, 67 eves korában meghalt. /MTl/ . Y Bl/Vn Jeruzsál em, március 21. /Havas/ á rendőri intézkedések eredménye képen Jeruzsálemben nyugalom állott be, ezzel szemben a szíriai határon a terroristák valósággal harcba szálltak: a fegyveres erővel- Az emb, ráldozatok száma há 'om. Sgy gépkocsi ellen Tibenades közelében merényletet köve tek el. "* kocsi vezető súlyosan megsebesült. Vauchope fő megbízott a jövő hét háromeelső napját" Galileában tölti, hogy személy csen győződjék" meg róla, milyen a helyzet. /Ml/