Napi Hírek, 1937. március/2
1937-03-16 [0390]
OK/K § m Egyet emi Közgazdaságtudománykari Ifgusági Egyesület március 13-án tartott ünnepélyén önkéntes munkaszolgálatot ajánlott fel ötven arra jelentkezett egyetemi hallgató nevében, akik örömmel vállalkoztak arra, hogy az árvizmentési munkálatokban ingyenesen résztvesznek. A szombaton jelentkezettek száma vasárnap délre erősen növekedett. Az önkéntesen felajánlott munkaszolgálat megszervezésére fela'llitott oizottság tagjai, legifj. Erődi-Harrach Béla, Hunyadi László, AllodiaToris Károly, v. Lukács Béla es Molnár Zoltán Borsod vármegye főispánjához, Borbély-Maczky Emilhez még szomhaton, íS-án kora délután táviratot intéztek, amelyben felajánlják munkájukat, valamint telefonon beszéltek a miskolci folyammérnöki hivatal f'nökéve}., A főispán igen szivélyeshangu táviratban köszönte meg az ifjúság áldozatkészségét, de munkáját ezidőszerint nem kívánja igénybe venni, mert önkéntes helybeli munkaerőkkel már el tudja látni a védekezési szükségletet, A jelentkezettek továbbra is fenntartják elhatározásukat, hogy ha bármikor kiújulna a veszély, felszólításra azonna1^indulnak, ^satlaKozásultat jelentették be a Szent István Bajtársi Szöveiség. a Foederstio Emericana, a "-^esti F?iskolai Szent Imre Collegium, a Horthy Miklós Coljgium if j usága , A Wolfner ^yula és társa cég & amiden értesült az ifjúság elhatározásért Ív nyomban felajánlott megfelelő számú erre a célra- elsőrendűen megfelelő vadonatúj bakkancsot minden ellenszolgálfetás nélkül. Az ifjúság ezúton is hálásan köszöni a Wolfner ^yula és társa cég szíves támogatását-. 0 K/K § Hétfőn tartotta a Nemzeti Színház Kocolányi János Pogánytüz c'inü háromfelvonásos történelmi tragédiájából az első olvasóprcbát. A bemutatót a'prilis 16-ára tűzte ki a Nemzeti Színház. Szereposztása a következő: Endre Abonyi Géza,^ Leventa Tímár József. PétSr király Kovács Károly, ,Vata Kiss Ferenc, Gellért Ga'l Gvula, Gerolt Nagy Adorján, Kinga Szörényi Eva, Hermann Anáthy Imre, Bonyha Kürti József, Timót Hosszú Zoltán dr., Baja Bodnár Jenő, Viska Pataky Jenő, Kobzos Makiári Zoltán. 1. magyar ur Major Tamás, 2. magyar ur Vitéz Garamszeghy Sándor, 1. panaszos és 4. nemzetségi" Pataki, József, Böldi püspök Forgá cs Antal dr., János Újlaki László, Egyek Onody Akos, Tormás Matány Antal, azolgálő Vándory Margit. /MTI/ Y '^/Y/Kr V. a d r i d , március 16. A védelmi tanács jelenti kedden délben: A madridi frontszakaszokon, a J ara ma-szakaszon és a Guadalajara-arcvonalon 24 óra óta nincsenek fontosabb hadmüveletek. A kormánycsooatok az ideiglenes szünetet átcsooortositásra használják fel. /MTI/ Y Tó/Y/Kr Madrid, március 16. /Havas/ Estadella, Kuba ideiglenes madridi ügyvivője, a saitóhoz közleményt juttatott dl, amely szerint Pichardo kubai ügyvivő március ÍS-án te ropszetes halállal halt meg. Mellékeli az ideiglenes ügyvivő a közleményhez a kormánycsapatok orvos főnökének bizonyítványát is, amelyben kijelenti, hogy Pichardo agyvérzésben halt meg./MTI/ Y Tó/Y/Kr Paris ..március 16. Gábriel Signore ismert párisi szinusz 58 aves borában meghalt. /MTI/ LEVÉLTÁR Kszekció