Napi Hírek, 1937. március/2

1937-03-18 [0390]

f Vy/Ln/Kr Tokió , március 18. A japán gazdasági liga a nemzetközi kereskedelmi kamarának ju* nius közeoán Berlinben tartandó mesazéséra a japán közgazdasági élet tiz vezető személyisegét küldi ki. /MTI/ o- C/V/Y/Kr Bécs, március 18. A félhivatalos Neuigkeuts Weltblatt "Rokoni látogatás" cimmel igen meleghangú vezércikket közöl, amelyben a többi között a következőket Az osztrák és a magyar államférfiak találkozása immár állandó jelleget ölt a két állam közötti érintkezésben, arai tekintettel arra a szi­JkT vélyeseé gre, mely a két dunai állam egymáshoz való viszonyát jellemzi, tulaj­donkénen magától értetőuA. A bécsi és a budapesti politika vezető állam­férfiáinak személyes érintkezése mindenkor és mindkét részre különösen ér­tékesnek ls gyümölcsözőnek bizonyul. A cikk ezután igy folytatja: A mai idők politikai fejlődésének ugrásszerű volta természe­tesen azt eredményezi, hogy raég az olyan termászetes és magától értetődő esemény is mint a szövetségi kancellár budapesti és római utja olykor el­ferdített és képtelen találgatásokra és magyarázatokra ad alkalmat. így a minap is megtörtént, hogy sok helyen félremagyarázták a Weuigkeits Weltblatt egvik cikkét, amely h kÖzépeuróoa i lehetőségek i; mér­legel. Az ilyen felfogással özemben hangsúlyozzuk, hogy az osztrák külpo­litika egyenes vonalat követ és mindenkor a római egyezményekre támaszkodik. Y Tó/Y/Kr Paris , március 18. A kénviselóház csütörtök d/lutá"i ül*s£ü egyhangúlag elfogad­ta azt a törvényjavaslatot, amely megszünteti a kisebbfizetésu állami tiszt­viselők tízszázalékos levonását." A törvényi avaslat értőimében a kormány 618 millió frank hitelre k^r felhatalmazást,/ T Ti/ Y Tó/YAr Paris, má-cius 18 Több gyárban délután nem kezdődött meg a munka, mert a gyá­rak vezetősége kizárta a munkásságot. Ilyen munkáskizárások voltak több repülőgépgyárban, továbbá a Hisnano, Ericsen, Goodrich, Amiot és Laffly gyá­rakban./ra/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR X Tó/Y/Kr Milano, március 18,/Stefani/ A mi la no -bolzanoi útvonalon most próbáltak ki az Olaszor­szágban előállított folyékony gépkocsi .üzemanyagit, A próbaúton öt gépkocsi vett részt. Mind az ót gépkocsi sikeresen kiállta a provát és minden baj nélkül .megérkezett Milánóból Bolzanoba. Olasz polgári és katonai körökben nagy megelégedéssel fogadták a próbaút kitűnő eredményét és annak a re­ményüknek adnak kifejezést, hogy az olasz közgazdasági életet a gépkocsi­üze ina nyalok tarán teljesen függetleníteni lehet majd a külföldtől./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom