Napi Hírek, 1937. március/1

1937-03-04 [0389]

/ Szto jadinovics-be széd. I. folytatás./ legutóbb kereskedelmi szerződős jött létre Jugoszlávia és Franciaország között. Az a szerződés a ké t ország közó tti viszonyt gazdaságilag is alá­támasztja és megerősíti. Ismételten hangoztatja a külügyminiszter, hogy Jugoszlá­via hü marad szövetségeseihez, elsősorban francia szövetségesen ez. Nagybritanniához is őszinte baráti s z álak" fűzik 'Jugo­szláviát . Jugoszlávia a béke nagy védőjét látja" Nagybritanniában. Nagy­bri tanniavismé tel ten tanújelét adta Jugoszlávia iránti barátságának. Ifegállqpitható, hogy a két ország közötti politikai és gazdasági kapcso­latok sohasem voltak olyan jók, mint épen ma. ftjh Németországtól Jugoszláviát semmiféle ellen. <t? sem vá­lasztja el.A két ország élénk gazdasági kaocsoiatban áll egymással s a jugoszláv kormány a jövőben is rajta lesz, hogy ezt a viszonyt tovább fejlessze és kiépítse. Az Olaszországhoz való viszony egyre inkább javul, úgy­hogy ma már jó szomszédként él a két nép egymás mellett. Azok'az ellen­tétek, amelyek a két ország között a múltban felmerültek, ma már . nem állanak fenn. A jugoszláv kormány reméli, hogy a két ország közötti szí­vélyes, baráti viszony a jövőben még iobban kimélyül. A miniszterelnöki ezután áttért a közép- és ke le teuirópa i, nevezetesen a balkáni helyzet ismertetésére. Szólt mindenekelőtt a kisan­tantról, amely immáron tizenhat év óta a béke egyik támasza s amely nem­csak nolit ika 1, w ' hanem-gazdasági és kulturális t«ren is be­vál+otta a hozzá fűzött reményeket. Jugoszláviaj Románia és Csehország a jövőben is folytatja a béke erdekében való éoito tevékenységét a kisantant kerete in belül. Meleg hangon emlékezett meg a miniszterelnök a balkán szö­vetségről is, amely a balkan államok életbevágó érdekeine k képv ise ló je. Azelőtt - mondotta - sok ellentét volt-az eg^yes balkán államok közcBtt, mapediga balkán szövetséga félsziget b éke jéne k e gy ik legerősebb oszlo­pa. A balkán szövetség több értekezlete, igy^a legut bbi athéni értekezlet i s, bebizonyította, hogy a balkán szövetség erős ?s életképes nemzetközi szervezet. BüsűMttáról megállapította a külügyminiszter, hogy Bul- ' f 'ria a legutóbbi év Ben nagy mértékben közdledett a többi balkán államhoz. Jugoszlávia és Bulga-irw*között januárban kötött barátsági szerződ¿3 tel­jes mértékben megfelel a két baráti nemzet őszinte vágyénak. Ezt a bará­ti egyezményt a ki sánta nt-államok és a balkán szövetség tagjainak előzetes tudtával és beleegyezésével kötötték meg. Ami a többi szomszéd országgal való viszony' illeti - foly­tatta Sztojadinovics miniszterelnök - az nagyrészt jó irányban fejlődik. Jugoszlávia állandóan azon volt, hogy semmiféle ellentét sé merüljön fel Jugoszlávia és Ausztria között. Mégis Ausztria a mult évben egyoldalúan felmondotta a békeszerződés katonai rendelkezéseit, amit a kisantant és Jugoszlávia mindmáig nem vett tudomásul. Ausztriában ma is folyik bizonyos agitáció a Habsburgok visszatérése érdekében: ez nagy bajokhoz és nemzet­közi bonyodalmakhoz vezethet. Jugoszlávia álláspontja a Habsburg-kérdésben nem változott és továbbra is negatív marad. „

Next

/
Oldalképek
Tartalom