Napi Hírek, 1937. február/1

1937-02-08 [0387]

Paris, február 8 S Trancho-sur-Mcr fürdőhely közelében a tenger hullámai ismét rej­télyes holttestet sodortak partra. A holttest kozc-lábe^gúzsba volt kötve. A hatóságok törvényszéki szakértőt ciztak meg annak megállapításával, hogy a szerencsétlen embert élve dobták-e a tengerbe, vagy már halott volt-e, amikor megkötözve a tenger hullámaiba került. Az eset^annál fel­tűnőbb, mert rövid időn át belül ez a hatodik összekötözött lábu és kezű holttest, amelyet a kis francia tengerparti fürdőhely közelében a hullá­mok partra sodortak./MTI/ W Ku/Ku/Vi London, február 8. Londonba érkező jelaitések szerint a nemzeti csapatok vasárnap este elérték Malagát. A varos külső kerületeiben elkeseredett harcok folynak a nemzetiek és a vörösök között, A Reuter-Iroda gibraltári Jelen­tése megerositi azt a hirt, hogy a nemzetiek ol-őőrsei benyomultak Mala­gába. A malagai csatában több mint 3ŰpOO namzati katonn vesz részt. A vörös haderőt ugyancsak 3Q.0ŰO főre bocsülik./MTV W Ku/Ku/Vi A y i 1 ? február 8. A rigvas-Iroda különtudósitója jelenti:. A Tőrre kolinos és Almogia irányából előretörő nemzeti csapatok vasárnap délután már csak két kilométernyire voltak Malagától;Velez de Malaga már a nemzetiek kezén van, A kormánycsapstok mar csak ötkilo­méteres sávon át menfikülhhtnek a part felé./MTI/ I Ku/Ku/Vi London, február 8. Írország valamennyi katolikus templomában felolvasták vasárnap az ir biboros-hercegérsek pásztorlevelét, amely-a leghatározottabb for­mában állást foglal a kommunista távtanok: ellen, A kommunizmus - mondja az ir egyházfő pásztorlevele - a túlvilági élet megtagadását jelenti. A kommunistánál tsl beiégrt ''földi paradicsom'' abban all, hogy a dolgok fennálló rendjét minden eszközzel, erőszak^ forradalom*és gyilkosság'"' igénybevételével akarják megkap megdönteni. Az orosz nép nagy tömegei olyan állapotban ^sinyi-'dnek amelyet a télies rabszolgaságtól már csak egyetlen lépés választ'el. íz orosz nép életszínvonala rendkívül alacsony üz a kommunizmus igazi, hamisítatlan arculata./MTI/ W Ku/Ku/Vi London, február 8. A tartós esőzések következtében Délanglia egy részét ismét elön­tötte az ár. Az áradás különösen Dorsetshire grófság területén öltött aggasztó méreteket. Puddletrenthied város főutcája teljesen vizaalatt áll. Az essexi Southsminster közelében az ár súlyosan megrongálta a vasúti töltést, úgyhogy a forgalmat be kellett szüntetni,/MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom